Ha sorozatot indítanék a világ legfeleslegesebb dolgairól, a motivációs levél az első bejegyzések között szerepelne. A HR szakemberek döntő többsége rutinból kéri és próbálja – egyébként sikertelenül – használni. Vagy nem tudják, hogy mire való, vagy rosszul tudják, vagy fel sem merül, hogy bármi tudni vagy gondolkodni való lenne vele kapcsolatban.
A motivációs levél elvileg arra való, hogy a cég fel tudja mérni, hogy a jelentkező valóban belsőleg motivált, hogy a vágyott cégnél és pozícióban dolgozhasson. Az az idióta, aki ezt őszintén le tudja írni, és tényleg azt hiszi magáról, hogy a munka világában fog kibomlani számára a boldogság illatos rózsája, és nem egyszerűen pénzt akar keresni a munkájával, könnyen azzal szembesülhet, hogy ugyanezt nála százszor jobban írják le nagypályás hazudozók, akik aztán el is viszik az állást.
Így aztán a motivációs levél a legjobban hazudó jelentkező kiválasztásának az egyik legjobb módszere. Gyalázatos termékeket forgalmazó cégek értékesítői számára kitűnő szűrő, mindenhol máshol rendkívül kártékony.
Számomra a legbámulatosabb az egészben, hogy a HR-esek nem hogy ebbe nem gondolnak bele, hanem az egészet valami, az eredeti céljáról leválasztott formagyakorlatként kezelik és hajtják végre az ignorancia langyos tavába hugyozgatva.
