Takács bácsi autója huszonhárom éves. Új volt, amikor vette, telt vöröse vérbőn, mélyen ragyogott. Takács bácsi valósággal szerelmes volt belé. Minden hétvégén lemosta, és közte minden hétköznap és minden szombaton egy finom ronggyal törölte le róla az utca csikorgó, gonosz porát. 

Az évek során alaposan megfakult a fényezés, matt felületén ma már fáradtan halnak el a napsugarak. De Takács bácsi még mindig szerelmes az autójába. Még mindig áttörli minden nap, még ha a sokadik rongy is foszlik semmivé a kezében.

Tudom, hogy Takács bácsi még akkor is ugyanilyen szerelmes lesz a hűséges autóba, amikor a mindent elsöprő, elevenen égető szerelemének alávetett fényezés alól előbukkan a csupasz fém.