Az itteni bérlakás-piac, és maguk a lakások jelentősen eltérnek a magyarországiaktól. Cégek tömege rendezkedik be arra, hogy hirdesse, mutogassa és kiadja a lakásokat, aztán pedig intézze a bérbeadó és a bérbevevő közötti ügyes-bajos dolgokat – beleértve a bérleti díj beszedését is. Itt ez jól kiforrott, magas fordulaton pörgő üzletág.

A feltételeket szerződés rögzíti, amire mindkét fél mutogathat, a pénzek elvileg látható (és adózandó) módon mozognak. A bérlés kezdetekor le kell tenni egy nagyjából egy-másfél havi letétet arra az esetre, ha a bérlő rossz fát tenne a tűzre. Úgy hallottam, hogy itt még az is ellenérzéseket válthat ki, ha az ember beüt pár szöget a falba, hogy képet akasszon rá, vagy itt-ott elszíneződik a fal a használattól. Szóval előfordul, hogy a letétet fájdalomdíjként értelmezi a tulaj cserébe azért, hogy a lakásában mások laktak. De erről egyelőre nincs saját tapasztalatom.

A lakások, illetve házak még ennél is jobban különböznek attól, mint amit otthon megszoktunk. Itt sokkal több embernek van háza, mint nálunk. Az angolok nem nagyon bírják egymás közvetlen közelségét, elsöprő erővel vágynak arra, hogy az ingatlan, amiben laknak, az övék legyen az aljától a tetejéig, és az egyik oldalától a másikig. Azért a házak döntő többsége egybe van építve a mellette lévővel, na de mégis csak saját ház. Hozzánk hasonlóan és Európa nyugati felétől eltérően itt is szeretik birtokolni a házakat ahelyett, hogy bérelnék.

Itt is kipróbálták a lakótelepet, mint térfogat-hatékony megoldást, de a kísérlet teljes kudarccal végződött. A betelepítettekből kijött az állat, megvadította őket, hogy nem bírnak maguk lenni, és az erőszak olyan szintet ért el, hogy végül a programot leállították, és a panelházak ma üresen állnak.

Na de térjünk rá a lakásokra / házbelsőkre. Itt nem tudni, hogy egy lakás hány négyzetméteres. Nem gondolkodnak ilyesmiben. A hálószobák, nappalik és fürdőszobák száma jelentik a fő paramétereket. A nappalit leginkább reception-nek hívják, azaz olyan helyiségnek, ahol a vendégeket lehet fogadni. Simán előfordul, hogy ezekből kettő van. Hálószoba mindenkinek jár, illetve a párok persze a nálunk is megszokott módon ugyanazon a szobán osztoznak.

Az itteni lakások javarésze emeletes. Az ökölszabály elvileg az lenne, hogy a nappali(k) van(nak) lent, fent meg a hálók és a fürdő(k), de gyakran nem ez a helyzet. Ugyanis az a kutyaütés, kendácsolás és zavarodottság, ami itt folyik, lélegzetelállító.

Ha belépünk valahova, jó eséllyel padlószőnyeg fogad minket rögtön a küszöb után. Ott, ahova az esőtől lucskos lábunkkal lépünk. Ha becsukjuk az ajtót, a szél még kicsit simogatja a hátunkat, mert az illesztés csak nagyjából stimmel; körülbelül hat-nyolc folyóméter szigetelőcsík kell ahhoz, hogy sehol ne süssön be a nap, és már csak komoly erőfeszítés árán lehessen becsukni az ajtót.

A nappali (és a többi helyiség) ajtaja általában olyan zsanérokon forog, amit nálunk rövid hezitálás után az orvosságos szekrényekre szoktak tenni. Ezek – a tőlük elvárható módon – még a felújítás közben kijönnek a helyükről, és az ajtó nehezen vagy egyáltalán nem csukható többé.

Ha az emeletre indulunk, egy szűk lépcsőn kell felmennünk. Olyan szűkön, hogy egy komolyabb bútor csak úgy juthat fel, ha fent ültetjük el a facsemetéket, amiket majd egy bentlakásos asztalos fog felhasználni a munkája során.

A szobákban mindenhol van valami, ami a kandallóval kapcsolatos. Vagy maga a kandalló, vagy egy határtalanul ízléstelen elektromos, színváltós utánlövés, vagy a kandalló befalazott helye. A kicsit meglepő az, hogy sokszor azokban a lakásokban is van kandalló-hely kiszögellés, ahol kandalló soha nem volt.

A szobák nagyon kevés kivételtől eltekintve padlószőnyeggel borítottak. Szintén nagyon gyakori a kreatív szín- és festékhasználat. Szokványos, hogy a lány hálószobája ordenáré rózsaszín, a fiúé meg kék vagy lila, de bármelyik lehet anyagában mintás és/vagy olaj bázisú festékkel lefestett. Igen meghökkentő tud lenni egy slaggal csapatható, legyezőmintás fal élénk kékben. És nem értem, hol ér össze a koncepció a süppedő, vastag padlószőnyeggel.

Annak ellenére, hogy itt is megszokott a hideg, sőt, a nulla fok környéki hőmérséklet, rengeteg lakásban szimpla az ablakok üvegezése. A felújítottak persze már mind duplák, de akkor is csodálatra méltó az a hagyománytisztelet, ami arra készteti az ittenieket, hogy dupla fűtési költséget álljanak évszázadokon át.

A leggyakrabban gázzal megy a fűtés és a melegvíz. Hőmérséklet szabályzó nincs, magán a cirkón pörgetik, hogy milyen meleget nyomjon a fűtőtestekbe. Apropó fűtőtest. Az elfogadhatónál lényesen gyakrabban kerül ez az alkalmatosság valamelyik random falra az ablak alatti rész helyett, ahol aztán rá lehet szervíteni egy polcot, vagy a kanapé hátát lehet tüzelni, esetleg a TV-nek lehet feladni a leckét vele.

A fürdőszobában általános a keverőcsap hiánya. Azoknak az eseteknek egy részében, amikor mégis keverőcsapot látunk, a helyzet lényegében ugyanaz. Hallottam olyan „keverőcsapról”, de én magam is láttam, ami vagy ketté van osztva, vagy egy, a csövön belül futó cső biztosítja, hogy csak azért se keveredjen össze a hideg a meleggel. Elképesztő, józan ésszel védhetetlen tradíció.

A fürdőszoba másik meglepetése, hogy a zuhany gyakran egy teljesen különálló egység. Nem egyszer olyannyira, hogy akkor már a gázra se kötik rá, inkább odatesznek egy elektromos melegítőt, aminek az életben más dolga nincs, mint hogy a zuhanyrózsán keresztülfolyó vizet temperálja. A legvaskosabb dolgot ugyan csak egyetlen lakásban láttam, de azt gondolom, bűn lenne elhallgatni a precízen odaszabott, a WC és a kagyló lábához is odastimmelt, puha, lágy bolyhú padlószőnyeget.

A fürdő és a WC általában egyben van. A WC-k kivétel nélkül csobbantósak, és az angol mérnökök mindegyik lehúzásához ugyanazt a furfangot társították. A víz nagy lendülettel siklik két oldalt előre, hogy középen egyesülve ívben csapjon vissza a produktum alá, hogy megforgassa párszor, majd a szaros felével felfelé, kicsit szétázva otthagyja. Ezt mindegyik, kivétel nélkül mindegyik WC tudja az országban. A fürdőszoba utolsó érdekessége a villanykapcsoló, ami egy, a plafonból lógó zsinór. Mindenhol máshol a nálunk megszokott kapcsolók vannak, de a fürdőszoba, az más.

Az angol lakások zegzugosak is. El tudom képzelni, hogy a meglepő helyről előkerülő kis szobák főleg azokra az ingatlanokra jellemzőek, amikre nem szeretett volna sokat költeni a tulaj, csak keresni akart velük, de ez nem magyarázza azt, amikor egy vadonatúj házban találkozik az ember olyan szobával, aminek ugyan van pár kis saját ablaka, de azért az egyik fala csak derék magasságig ér, ahova kikönyökölve a konyhaszekrény tetejét látjuk, illetve a szemben lévő tetőablakokat.

Az angol lakások közül elég sokhoz tartozik kis hátsó udvar, kertecske. A méretük általában parányi, de arra mindig elegek, hogy kávézni, olvasgatni vagy grillezni lehessen ott. Létezik olyan alkalmatosság, amit leginkább kültéri kályhának hívnék. Kovácsoltvasból van, szenet vagy fát lehet bele pakolni, és megnyújtani vele a kiülős szezont.