Megint én voltam az, aki elhitte, hogy esni fog, ezért magával vitte az esernyőjét, de aztán éppen ezért nem esett. Délután, ahogy izzadt markomban a felesleges teherrel gyalogoltam hazafelé, látnom kellett, ahogy az esernyő nélküli emberek tízes csokrokban fürdetik arcukat a nap meleg sugarában. Ennek az áldozatnak a fáradt fényénél értettem meg, hogy annak idején, amikor magára vette a bűn terhét az emberek válláról, mibe szaladt bele szegény Jézus is – csak, ha lehet, még ennél is durvábban, mint én ma délután.