A testvéreimmel úgy ágaskodtunk az ablaknál, mint az orgona sípjai. Oldalvást az üveghez tapasztottuk az arcunkat, és minden erőnket megfeszítve próbáltunk minél messzebbre látni a borongós időben. Aput vártuk, hogy hazahozza a család első színes tévéjét.
Végre az utca végén feltűnt az autónk jól ismert zöldje, és apu csakhamar megállt a kertkapu előtt. Rohantunk elé, és mire kiszállt, már a kaput is kinyitottuk, mire a csomagtartót felnyitotta, minden játékot elpakoltunk az útból.
A csomagolással együtt nem fért volna be a kocsiba az új tévénk, így ahogy apu kiemelte, rögtön láthattuk teljes pompájában. Jó nehéznek tűnt. Apu a képernyővel maga felé fogta meg, hogy biztos ne essen baja. Hogy ellásson felette, a nyakát nyújtogatva lépegetett előre. A húgom becsukta a kaput, az öcsém kinyitotta a bejárati ajtót, én pedig szóban irányítottam aput, hogy most jöhetsz még, jó, most vigyázz, tudod, a bal lábadnál van a meglazult kő.
És akkor egy pöffenetnyi hűvös, párás szelet éreztem az arcomon, és még ugyanabban a pillanatban egy kövér esőcsepp csattant a bőrömön. Apu is rögtön észrevette, hogy mindjárt esni fog, de nem maradt semmi időnk, mert azonnal leszakadt az ég, és sistergő pergéssel záporozni kezdett a víz az égből. Apu nem lépegethetett így tovább, hanem sietnie kellett. Neki is iramodott, és valósággal rohanni kezdett, de annyira, hogy a nehéz tévé miatt megbillent az egyensúlya, és előre dőlt, ami miatt még gyorsabban kellett futnia, hogy utolérje magát, még nagyobbakat kellett lépnie, de hiába, egy bizonyos ponton túl nem bírta, és előre zuhant.
Ekkor még megfeszítette a hátizmait, karját megpróbálta a magasba tartani, hogy tompítsa az ütközés erejét, és biztos, hogy tompította is, de a tévé sarka akkor is odadörrent a betonhoz, és a faburkolat annál a saroknál egy csikorduló, fals hang kíséretében megnyílt. Apu feltápászkodott, és láthatóan nagy fájdalmak mellett bementette a tévét az előszobába.
Míg mindez lezajlott, az eső esett a szellőzőrostélyra, úgyhogy a tévét nem kapcsolhattuk be órákon át, apu pedig végig hajszárítóval szárítgatta. Aztán megvacsoráztunk. Anyu kérdezett valamit, de apu nem válaszolt, és aztán senki nem szólt egy szót sem, és mi mind megettük, ami a tányérunkon volt.
És akkor apu odatette a helyére a tévét, bedugta a konnektorba, várt egy kicsit, és bekapcsolta. Hallottunk valami cicergő hangot, de a kép nem jelent meg. Apu kikapcsolta, aztán újra be, de akkor már nem is cicergett. Éjjel nem aludt senki. A szobánkból hallottuk, ahogy apu megpróbálja még egyszer bekapcsolni a tévét.
Másnap elvitte a lakótelepre a szervizbe a Béla bácsihoz. Az megnézte, és azt mondta, hogy ez bizony a képcső. Az ütés ereje a képcső hátuljánál összpontosult, és ott megrepedt, nem lehet megjavítani. Azért jó ötlet volt a hajszárítózás, az elektronikának így végül nem lett baja, még ha el is ázott egy kicsit.
Béla bácsinak volt egy öregebb ugyanolyan tévéje. Annak jó volt a képcsöve, valami más miatt nem működött. Megállapodtak apuval, hogy beteszi azt a képcsövet. Béla bácsi elmondta még, hogy az egy korábbi szériából való, még a licenszes időkből, tehát még a franciák gyártották, úgyhogy jobb is lesz, mint az új lett volna.
Egy hetet kellett várni, mire Béla bácsi végzett, és kevesebbet kellett neki fizetni, mint egy új tévé ára. Az egy hét alatt apu a francia ipar száz évéről olvasott, és az időjárás jelentést figyelte. A nagy napon ugyanúgy vártuk, mint az előző alkalommal, és megint megláttuk már az utca végén, csak akkor már szép volt az idő, és apu rögtön a helyére tette a tévét, rácsatlakoztatta az antennát, és bedugta a konnektorba.
Egy cisszenő hang után halk sistergéssel melegedett be a képcső, és lassan megjelentek a műsorvezető körvonalai, aztán az egész alakja, és végül a színei is. Apu büszkén elmosolyodott, mi pedig ujjongtunk, és órákon át csak a tévét bámultuk. Nagyon is úgy tűnt, hogy Béla bácsinak igaza volt, és ennek a tévének sokkal szebb képe volt, mint amilyen eredetileg, a korábbi képcsővel lett volna, és minél tovább néztük, annál inkább úgy is tűnt, hogy mások tévéjénél is alighanem szebb a képe.
