Nagyapám fogott öt croissant-t, négyet betett egy zacskóba, az ötödiket meg egy tányérra. Egy pillanattal később az ajtóban megjelent egy bajszos úr, köszönt, és már mondta volna, hogy mit kér, amikor nagyapám feléje nyújtotta a papírzacskón lassan átillatozó péksüteményeket. – Maga véletlenül nem lottózik? – kérdezte. – Miért kérdi? – csodálkozott el az úr. – Van az utcában öt pékség, de maga kedden, amikor először láttam, rögtön ide jött, a legjobba. Ma meg a szokásos négy croissant-ja mellé kap egy ötödiket, és még egy kávét hozzá – mondta nagyapám, és az úr felé nyújtotta a tányért, rajta a gőzölgő friss croissant-nal, majd mikor az úr elvette, nagyapám az éppen kifőtt kávé felé fordult, és úgy folytatta. – Úgy látom, maga szerencsés ember. Lottóznia kéne. 

A férfi a rákövetkező napokon is sorra megjelent, és rendre vett négy-négy croissant-t. Vasárnap aztán sugárzó arccal rontott be az üzletbe. – Képzelje, mit történt! Lottóztam, ahogy tanácsolta, és négyesem volt! Engedje meg, hogy cserébe a nyeremény egy ré… – mondta, de nagyapám elhárítólag intett, és mosolyogva csak annyit mondott: – Igazán nagyon kedves magától, de tartsa csak meg az egészet. Én magam is meglehetősen szerencsés ember vagyok.