A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Anthony

2012. január 03. - suhodminyák

Anthony jellegzetes figura. Messziről felismerni, ahogy a hetedik ikszében kissé előrehajolva biceg ó-lábain, és közben mindig int, mindig köszön valakinek.

Az első napjaimon egy fogósabb címet magyarázott. Mondtam neki, hogy egyáltalán nem ismerem a várost, az általa felsoroltak közül egyetlen vonatkoztatási pont sem ugrik be, úgyhogy ne fecsérelje rám az energiáját, majd megoldom a navigáció, meg a google maps együttes segítségével valahogy. Azt mondta, hogy pontosan tudja, hogy egyáltalán nem ismerem a várost, úgyhogy egyszerűen menjek utána.

Anthony ezután felvezetett engem egészen a kapuig, kiszállt, és odajött hozzám jellegzetes bicegésével, és megmutatta, az udvaron merre menjek, majd a kitérője után ment csak a saját fuvarjára. Azóta is pontosan emlékszem arra a helyre. Az első bevésődés a fogósabbak közül.

Anthony ha fuvarra megy, mindig elköszön, ha visszajön, szintén. Azt mondja, ő úgy fogja fel, hogy itt szívességből dolgozik. Van egy rendes munkája. Ha azzal végzett, jön ide, és csinálja gyakran hajnalig. Másnap hatkor munkába megy. A kölcsöne visszafizetéséhez kell a pénz.

Még két éve és pár hónapja van hátra a munkával töltött évekből, és a kölcsönből ugyanannyi. A borravalót lottóra költi. Azt mondja, ez tartja benne a lelket. Ha nyer, akkor azonnal rászakad a szabadság. És ez bármelyik pillanatban megtörténhet.

Szerintem neki elfoglaltság is kell, de abban is majdnem biztos vagyok, hogy a munkán kívül is szépen feltalálja magát. Úgyhogy azt kívánom neki, hogy akkor nyerjen a lottón, amikor neki a legjobb. Ha holnap, akkor holnap, ha két év múlva, akkor két év múlva.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr455032727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása