Egyszer egy akkora, annyira fájdalmas, olyan mélyről induló, olyan kemény furunkulus nőtt az orromra, hogy magam nem tudtam már mit kezdeni vele, így elmentem a bőrgyógyászatra.

Ahogy a doktornő elé járultam, ártatlan arccal kérdezte, hogy mi a panaszom, ami kissé meglepett, hiszen a furunkulus annyira fejlett volt, hogy látóterem egy részét is kitakarta. Miután elmondtam, hogy miért jöttem, szinte felháborodva kérdezte, hogy mit keresek akkor nála, mihez kezdhetne ő ezzel. Erre bátortalanul mondtam, hogy azt rábíznám, de gondolom az egyéb helyeken előforduló makacsabb pattanások mintájára kell elbánni ezzel is. Nem. Ez klasszikus orr- fül- gégészeti probléma – utasított el.

Elmentem az orr- fül- gégészetre, bár volt bennem egy bizonytalanság, mert valahogy az élt bennem, hogy ezen az osztályon a szóban forgó szervek belseje felé törekszenek az erre hivatott szakorvosok. Igazam is lett. Ők is úgy látták, hogy a bőr érintettsége a kézenfekvő, tehát a bőrgyógyászaton a helyem. Mikor elárultam, hogy onnan jövök, rövid tanakodás után a szájsebészetet ajánlották.

A szájsebészetre már magam előtt feltartott kézzel érkeztem, és a köszönés után rögtön mondtam, hogy tudom, hogy nem itt van a helyem, engem úgy küldtek, nem is akarok sokáig zavarni, csak azt kérem, mondják meg, mi legyen a következő állomás, ha a bőrgyógyászaton és az orr- fül- gégészeten már voltam. Az itteni orvos is azt mondta, hogy szerinte is a bőrgyógyászat lenne az illetékes, de az eddig bejárt utamat megismerve – egy széles vigyor kíséretében – azt javasolta, zárjam rövidre a kálváriámat, és menjek egyenesen a neurológiára.

Hazamentem hát, és négy köbcentiméter könny ürítése árán gombostűt döftem a furunkulusba, amiből imponáló mennyiségű genny buggyant ki. Az eljárást a következő napokban változatlan könny-, de egyre csökkenő gennymennyiség távozása mellett ismételgettem, míg vissza nem nyertem az eredeti formámat.