Kétféle ember van, aki szinte csak résnyire hajlandó kinyitni az ajtót, hogy a pizzáját átvegye. Az egyik a tinédzser fiú(k egy része). Nekik látszik a felsőtestük és az egyik lábuk nagyjából combközéptől lefelé. A köztes részt groteszk, oldalra hajlott testtartást felvéve rejtik az ajtó mögé. Erről nem szeretnék többet beszélni.

Vannak viszont a muzulmán nők. Ők soha nem jönnek le a kapuhoz, noha sok házban ez az előírás. Csak nagysokára nyitnak ajtót, előtte hallani, ahogy szöszmötölnek, vizslatnak a kémlelőnyíláson át. Mindig nagyon mosolyognak, de olyan furcsa, bocsánatkérő, félszeg módon, mint akik vagy tilosban járnak, vagy nem biztosak benne, hogy helyesen cselekedtek, amikor idegen férfit engedtek az ajtajukhoz.

Az egész azért szúrt szemet igazán, mert akkora rést sem hagynak, hogy a pizza beférjen: meg kell dönteni negyvenöt fokban, ami nehézkes, összekuszálhatja a szeleteket, és eleve teljesen felesleges kellemetlenség.

Mindig ott csiklandik bennem az önkéntes ismeretterjesztő, és félek, hogy egyszer elő is jön, és el fogom magyarázni az egyik ilyen asszonynak, hogy ha csak résnyire is kinyitja az ajtót, azt már könnyedén rá tudja rúgni a leggyengébb fizikumú pizzafutár is. Amelyik pedig tényleg annyira gyenge, hogy még erre is képtelen, annál fegyver lesz, és az évek, évtizedek alatt felgyülemlett frusztráció, hogy használja is. (Szándékosan nem beszélnék egyes szám első személyben, nehogy véletlenül megijesszem). Ön is beláthatja asszonyom, hogy ezen a ponton már nincs mit óvatoskodni, azt korábban kellett volna. Az a vonat pedig már elment, ha érti, mire gondolok – folytatnám, és a szemkontaktust végig tartva a küszöb és az ajtó közé tett lábamra mutatnék jelezve, hogy a biztonsági zónán jócskán belül állok.

A legokosabb az ilyen helyzetben tehát, ha kiadja a pénzt az ajtó alatt, majd meggyőződik róla, hogy elmentem. (Vegyük észre, hogy itt épp csak egy villanásnyira, hogy a témát emberközelivé tegyem, mégis egyes szám első személyt használok). Itt azonban hozzátenném, hogy ez a megoldás két kockázattal is jár. A pizzafutár ugyanis lehet, hogy a.) elviszi a pénzt is, meg a pizzát is. Vagy b.) csak mímeli a távozást, és hipp-hopp megint ott tartunk, hogy – ha fizikuma engedi – rárúgja az ajtót a hamis biztonságérzettől elbódult háziasszonyra.

Száz szónak is egy a vége asszonyom, önnek vitális érdeke, hogy megtanuljon főzni.