Reggel a WC-n egy reklámújságot lapozgattam kábán, és megakadt a szemem egy megállapíthatatlan méretű, nagyjából henger alakú műanyag instrumentumon. Borsőrlő volt. Egyáltalán nem hoznak lázba a borok, de kicsit azért meglepődtem rajta, hogy a sőrlési eljárásról még soha, az említés szintjén sem hallottam. Akárhogy is, nem hiszem, hogy a javarészt műanyag készülék jól sőről. Ahhoz nyilván fém, vagy üveg kellene, nehogy az íz szenvedje kárát a procedúrának.

Lapoztam. A másik oldalon a hangosszótár feliratra lettem figyelmes. Az volt a furcsa, hogy két kis hangszóró fölé írták. Komolyabban elkezdtem vizsgálni a képet, hogy hol lehet a mikrofon, ahova nyilván be kell diktálni a lefordítani kívánt szót. Az világos volt, hogy a fordítás a hangszórókból magukból jön, de szinte pazarlás, hogy erre két ekkora dobozt szánnak. Főleg az, hogy kettőt. Ez így nem is hordozható, pedig egy ilyen készülék akkor igazán praktikus, ha könnyedén elfér az ember zsebében. Mivel sehogy nem állt össze a kép, újra tüzetesen megvizsgáltam a feliratot. Ez állt ott: hangszóró pár.

Szépen letettem az újságot, és megelégedéssel gondoltam arra, hogy közben legalább a kis helyiségbe való betérésem eredeti célját maradéktalanul, és hiba nélkül megvalósítottam.