Örök – és jellegénél fogva eldönthetetlen – vita, hogy az egyes médiumokban azt kell-e adni, amit az emberek tetteikkel (hogy nézik, hallgatják) visszaigazolnak, vagy meg kell próbálni értékeket közvetíteni feléjük még akkor is, ha azt nem olyan szívesen fogadják be. 

Szerintem az ilyen sokrétű, pro és kontra érvekkel gazdagon összekuszált problémákat a legjobban egy-egy konkrét jelenség átgondolásával lehet a megoldás felé mozdítani. 

A fentiek alapján azt javaslom, hogy annak a műsorvezetőnek, aki tegnap az évek óta ugyanazt a fos zenét a naprakészség szlogenével áruló Roxy rádióban egy, a felhangosított rádió mellől telefonáló hallgatónak azt találta mondani, hogy „az élő adásnak van egy olyan mivolta, hogy összegerjed a történet”, botokkal és széklábbakkal üssék addig a száját, amíg magától nem hajtogat papírrepülőt a mikrofonengedélyéből. 

Meggyőződésem szerint a hallgató és a társadalom a beavatkozás során és következtében a legcsekélyebb kárt sem szenvedné; következetesen ismételt alkalmazás esetén pedig okkal remélhetnénk a színvonal emelkedését.