Megint összeütöttem egy dallamsort, amit ha elkezdek játszani, egészen bele tudom lovallni magam, ezért azt gondolom, hogy ha ez még dobot is kapna, meg basszusgitárt, akkor az igencsak groovey lenne.

Ugyanezt eljátszottam az akusztikuson is, és több meglepetés is ért. Először is persze más a hangzás, másodszor „otrombább” a hangszer, azaz keményebben kell lefogni, ami miatt automatikusan pengetni is keményebben kezdtem, és az egész fizikaibbá vált, ami miatt egész testtel kezdtem részt venni a mozgásban, ami a pengetésben csúcsosodott ki, és mindez úgy belehajtott a groove spirálba, hogy ki se akartam jönni.

Különösen ez óta az eset óta megint gyakran a kezembe veszem az akusztikust. Az elején azt éreztem, hogy a vaskosabb nyaka, meg a keményebb, feszesebb húrok miatt sokkal nehezebb rajta játszani. Aztán rájöttem, hogy ez a durvaság nagyobb szabadságot ad nekem, és a finomabb régiókban ezért nagyobb a mozgásterem. Az elektromoshoz képest viszont elég balta módon mentek a felpendítések. Mivel a pengető fogásán nem lazíthatok, kizárásos alapon a csuklómra kezdtem figyelni, és sikerült ellazítanom. Ezt az új trükköt aztán az elektromoson is kamatoztatom.

Télen – értelemszerűen – nem tartottam nyitva az ablakot naphosszat, viszont most, hogy volt egy melegebb periódus, igen. Elsétált az ablak előtt egy lány, aki hasonló helyzetben legutoljára nyáron hallott. Felszaladt a szemöldöke, és elismerően ajakbiggyesztett, csak úgy maga elé. Hát igen, a rock’n’roll nem áll meg télen sem, tavasszal meg pláne nincs az az isten.