A Vörös tenger jordániai partján nem kezdődik korán az élet, inkább csak tizenegy óra körül kezdenek szállingózni az emberek. Akkor azonban, nem mondom, hogy kapkodva, de azért minden felesleges időhúzás nélkül munkához látnak.

A pácolt darált húst rejtő zacskóikat kilyuggatják, és fellógatják őket. Miközben a felesleges nedvesség távozik, egy bádogdobozban tüzet raknak, és hamar faszenet csinálnak a beletett fából. Közben előkészítik a húst kebabnak, és már teszik is fel a kis nyársaikon sülni. A nők mindeközben a saláták, szószok, öntetek elkészítésével foglalatoskodnak – szigorúan külön, egy másik napernyő alatt. Időnként egy-egy férfi átmegy valami konkrét dologért, de inkább csak a gyerekek járnak közöttük. A (nukleáris) családoknál más a helyzet: ott együtt vannak, de a munkamegosztás hasonló.