Az utolsó hónapokban a kocsi kellemetlen hibát növesztett: a motor nem akart újraindulni, ha a külső hőmérséklet 14 fok fölé emelkedett; azaz ha leállítottam a motort, amíg megittam egy kávét, kár volt kapkodnom, várnom kellett bő tíz percet, hogy újra beinduljon.

Ez egy darabig még kezelhető volt, de ahogy – még Angliában is – egyre melegebb lett, a probléma is egyre mélyült, illetve kicsit később már elég volt, ha kint kicsit melegebb volt, és már a hideg motor sem akart beindulni.

A dolog nem volt teljesen új számomra. Egy korábbi autómnál előfordult pontosan ugyanez a probléma, és ott a főrelé nevű alkatrész volt a hibás, amit jó harmincezerért cseréltek azoknak, akik nem tudták, hogy egyszerűen két elfáradt forrasztást kell felfrissíteni.

Ahogy korábban megírtam, ezúttal nem bíztam a probléma kibogozását a szervizre, hanem elárultam a megfejtést. (Hogy itt milyen globális és lokális aljasságok vannak játékban, azt nem írom le megint, ott vannak a link mögött). Sajnos, mint ahogy egy Murphy törvénykönyv mellékletében lenne olvasható, a négy(!) főrelé kicserélése nem oldotta meg a problémát.

Tovább nyomoztunk hát a szervizzel (az interneten nem találtam használható ötletet). Ők beszéltek a helyi hondás fűmuftival, aki azt mondta, hogy ez egy klasszikus computer probléma, ami rossz hír, mert ez a legdrágább alkatrészek közül való. Jó hír ugyanakkor, hogy ennek a figurának van egy, ötszáz fontért – mondta a szervizes. Beugrottam, ők elvonultak a kocsival, majd engem is hátra hívtak, és megmutatták, hogy bizony a diagnosztikai szoftverük megerősíti a gyanút: az ECU a hibás.

Mivel már eladni készültem a kocsit (ami persze ebben az állapotban gyakorlatilag lehetetlen volt), egyszerűen pszichésen nem tudtam volna elviselni egy újabb ötszáz fontos kiadást úgy, hogy már jó pár másik szíváson voltam túl. Szigorúan anyagi szempontból még megérte volna (ha valóban ez a hibája), de kedvem inkább már ahhoz lett volna, hogy egy roncstelepen magam gyújtom fel a kocsit és/vagy verem szét ólombottal úgy, hogy semmi használható ne maradjon belőle: szó se lehetett róla, hogy végignézzem, hogy kilóra megveszi tőlem egy nepper, majd fillérekből orvosolja a gondot, és (a taxis múltat akár letagadva) gusztustalan profittal adja tovább a gépet.

Ugyanis lehúzást sejtettem. Egy haverom haverja szintén rádugta a maga laptopját a kocsi computerére, és csodák csodájára nem jött fel az ECU hiba. Közben repült az idő. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a korábbi kísérleteknél mindig várni kellett az új alkatrészre, majd becsúszott egy négynapos hétvége, satöbbi: azaz egyszerűen nem volt már időm utánajárni, hogy mi az isten lehet még a gond.

A Magyarországra hazacuccolás már rég kőbe volt vésve, megvolt a kompjegyem, a repjegyem egy héttel későbbre, a taxis engedély épp lejárt. Hiába hagytam vagy egy hónapnyi idő-puffert, a szopás olyan kitartó és cizellált volt, hogy ez sem volt elég.

Így kellett hazajönnöm a cuccaimmal, majd vissza az üres, eladandó kocsival. Épp harminc fok volt, ami azt jelentette, hogy többször is előfordult, hogy a kocsi napközben nem volt indítható. A hazaúton jégakkuval hűtöttem az ECU-t, illetve nem állítottam le, vagy ha muszáj volt, igyekeztem úgy ütemezni, hogy egy megállásból tudjak pl. WC-re menni, sztrádamatricát venni és tankolni. Soha nem jött össze.

Hazaértem Angliába, és felhívtam a volt kollégámat, akivel korábban már az árban is megállapodtunk. Elmondtam neki, hogy milyen probléma adódott. Legnagyobb meglepetésemre nem keserítette el a rossz hír (én mondjuk elálltam volna a vételtől a helyében). Lebonyolítottuk az adásvételt (ami szintén rettenetesen ment, ugyanis elvesztettem a kocsi forgalmiját, ami nagyon csúnyán lelassította a folyamatot).

Tegnap beszéltem a sráccal. Azt kérdezte, hogy a műszerfalon mi a sárga felkiáltójel. (Az, hogy ki van kapcsolva a kitörés gátló). Én meg megkérdeztem, hogy sikerült-e megoldani az indítási problémát. Azt mondta, hogy persze, pofon egyszerű volt az egész. Az ECU hülyeségeket „beszélt”, úgyhogy frissítették a szoftvert 75 fontért a srác által látogatott (nem márka)szervizben, és azóta semmi gond.

Örülök, hogy a volt kolléga nem szívott vele, de egyúttal elszomorít, hogy mekkora különbség van Liverpoolban egy hazai meg egy idegen kiszolgálása között. A taxis vizsgán is fizettem gazdagon olyan szépészeti dolgokért, amikhez nagyon hasonlókkal a szemem láttára hagytak futni egy kacsintással egy liverpooli sofőrt.

Hány, és milyen ehhez hasonló lassításban lehetett részem vajon az évek alatt? Hány mérföldet futottam úgy, mintha víz alatt járnék, mint valami B kategóriás rémálomban? És milyen messze jutottam volna, ha korrekt a pálya? Mindegy, nincsenek „ha”-k visszafelé az életben.