Az öreget nem nagyon szerette senki. Egész napját a kutyájával töltötte, egyikük sem szólt szinte soha. Jobbára a tornácon ültek némán, és gondolataikba merültek. Az egyetlen napi program a délutánonkénti temetőlátogatás volt. Az öreg évtizede halott feleségének a sírjához mentek.

Az öreg a tornácon, szunyókálás közben halt meg. A kutya pontosan megérezte, hogy mi történt. Szusszant egyet, okos fejét a mancsai közé fektette, és párás szemmel nézett a semmibe.

A postás két nappal később pontosan így találta őket. Értesítette a hatóságokat, de aztán többet nem törődött a dologgal. Az öreget az önkormányzat temettette el a lehető legegyszerűbb körülmények között.

Az egész procedúra nem volt más, mint szállítás és elföldelés. A kutya a néhány munkás mögött döcögött rövid, görbe lábain. Azok észre se vették. Az út pora szinte teljesen eltakarta zsemleszínét. A temetést a háttérből figyelte. Amikor a munkások végeztek, odabicegett a földrakásra, kiflit formált a törzséből, halk nyögéssel lefeküdt, és behunyta a szemét.

Csak napnyugtakor nyitotta ki újra. Akkor nehézkesen feltápászkodott, és hazafelé indult. Útközben meglátta a hentes, és odahívta magához. Lecsókolbászt, meg egyéb nyesedéket adott neki. A kutya komótosan megevett mindent, és továbbindult. Onnantól ez volt a dolgok rendje. Délutánonként kiment a temetőbe, napnyugtakor hazaindult, útközben megvacsorázott.