Nem tudok semmi újat mondani, csak amit már tegnap is elmondtam maguknak. Hogy egyáltalán nem voltunk barátok, nemhogy én lettem volna az egyetlen barátja. Annyi csak az igaz, hogy tényleg én voltam az egyetlen, aki emberhez méltóan bánt vele. Soha nem voltam benne a szívatásokban, amik már évek óta mentek. Ha például a folyosón dobálták egymásnak az alsógatyáját, és hozzám került, én visszaadtam neki, meg ilyenek. Nem nagy ügy. Aztán most péntekre virradóra az egész hálóterem úgy aludt, mint akik fekete lyukba zuhantak. És ahogy reggel felébredtem, és úgy ahogy kezdtem összeszedni magam, akkor láttam, hogy mindenki másnak el van vágva a torka. Ebből gondolom, hogy valamilyen szinten kedvelhetett. De mondom, nem voltunk barátok vagy ilyesmi.