A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

"Egy új dimenzió hajnalán"

2015. július 07. - suhodminyák

Már javában saját kezdeményezésből hoztam játékba a kisujjamat, amikor kiderült a húrnémításos dolog. Így tegnap megint a start mezőn találtam magam, de ma már meglepően könnyen sikerült az új kéztartásos pozíciók némelyikében is használnom.

Most az F7, meg a C környékén tűnik lehetetlennek az új tartás hatékony, pontos és gyors használata, de holnap nyilván ez is lehetségesnek fog majd tűnni.

Extra nehezítés, hogy a gitárom elég hangos, amit alapvetően jó dolognak tartok, de most épp itt vannak a festők, és ahogy az ő fejükkel próbáltam gondolkodni, arra jutottam, hogy az egyszerű dalok csupasz gitárkíséretének, illetve az akkordváltásoknak a zaja nem növelné a komfortérzetüket, illetve kívülállók számára csak nehézkesen tudnám elmagyarázni, hogy amit csinálok, az tulajdonképpen jó, és óriási haladás, meg egyébként is, örüljenek, hogy nem hegedülni tanulok.

Szóval miattuk halkabban „játszom”, amit már amúgy is terveztem, mert lassan túl kell lépnem azon, hogy a húrok eltalálásának örülök, és be kell izzítanom olyan komponenseket is, mint a hangerővel, dinamikával való variálás.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr797607054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása