A nyaralás előtti napon elmentem beállíttatni a gitárt, hogy amikor visszajövök, biztosan kész legyen. Az üzletben és műhelyben(?) azt mondták, hogy még aznap zárásra meglesz. Visszamentem hát az üzlet részbe, és kipróbáltam egy Les Paul szerű Epiphone-t. Az általános vélekedéssel szemben, miszerint elektromossal egyszerűbb az élet, nem tűnt sokkal könnyebbnek rajta a játék: egyszerűen csak más volt. Úgy volt könnyebb, hogy a húrokat nem kellett akkora erővel lefogni, de ez még így is a tökmindegy kategória; azért a gitározás során nem a fizikai erőm szabja a korlátokat.

Az eladó figura nagyon kedves volt, de nagyjából használhatatlan. Vagy általánosságban válaszolgatott, vagy konkrét hülyeséget mondott, pontosabban a saját szokásait objektív igazságként próbálta meg „eladni” nekem. Például rögtön kivette a kezemből a saját lágy pengetőmet, és egy keményet adott a kezembe azzal, hogy ezzel lehet keményen megpengetni a húrokat. Én úgy tapasztaltam, hogy a lággyal is nagyon keményen meg lehet pengetni, viszont kezdőként nekem valahogy jobban esik a rugalmassága. A kéztartásosom is javított. Azt javasolta, hogy nyújtsam ki a nem pengető (középső, gyűrűs és kis) ujjaimat, különben beleakadnak a húrokba. Hát nem, számtalan kisebb-nagyobb problémám között soha nem szerepelt az, hogy az ujjaim beakadtak volna, viszont ezzel a kéztartással rögtön, plusz azonnal érezni kezdtem, ahogy az alkar feszítő izmai feleslegesen vannak terhelve. Ha ínhüvely gyulladást kéne produkálnom, valami ilyesmivel próbálkoznék.

Az áruszemle után is maradt vagy két és fél óra eltapsolni való időm a városban, úgyhogy hőség elleni védőitalként vettem egy üdítőt, meg benéztem egy használt neopréneket áruló boltba. Itt kaptam a hívást – bő fél órával az üzletből való távozásom után –, hogy kész a gitár.

Visszamentem, de a hangszerizélő muksó nem volt ott, úgyhogy megint az üzletben kötöttem ki. Egy tátott szájú srác kérdezgette az eladót, és klasszikus gitárokat vett a kezébe. A kérdéseire nem emlékszem, de a benyomásra, amit keltettek, igen. A srác még nálam is kezdőbbnek tűnt, és az eladó ezt nem ismerte fel, erősen specifikus válaszokat adott, és semmi madártávlati képet.

Úgyhogy közbeléptem, és megkérdeztem a srácot, hogy mostanában kezdte-e. Hihetetlenül hangozhat így olvasva, de a srác erre a kérdésre nem tudott megfelelni, úgyhogy visszavettem a szót, és elmondtam, hogy én mostanában vágtam bele, úgyhogy nem értek hozzá érdemben, de annyit mindenképpen javaslok, hogy csodálkozzon rá a fémhúros akusztikus gitárokra is, mert más a nyakuk, és sokaknak épp az esik jobban kézre.

Amit láttam az arcán, azt nem igazán tudtam értelmezni. Egyrészt megköszönte a tippet, másrészt vagy csodálkozott, vagy tényleg újat hallott, nem tudom. Annyit mondott, hogy van nekik otthon három gitárjuk is, de azt hiszi, hogy nem valami jók. Közben leemeltek neki egyet (megint egy klasszikus, nylon húrost), amit úgy fogott kézbe, mint csimpánz a logarlécet, majd túljátszott szerénységgel, de súlyosan meggyőző technikai tudással, parádésan játszani kezdett fingerpicking módra.

Közben megjött a gitárjavító ember. A gitárom olyan lett, mint a nagykönyvben, már ami a húrmagasságot illeti, de szerintem lehetne írni olyan könyvet, ahol ez a magasság még egyenletesebb. Mindenesetre részben a pillanatokkal korábban szerzett tapasztalatomból kiindulva nem akartam okoskodni, meg amúgy is sokkal jobb lett a gitár. Este még hülyére gitároztam magam, aztán elmentem nyaralni.

A nyaralás óta kis túlzással megtáltosodtam. Sorban fedezem fel az egymással harmonizáló akkordokat, eléjük pattintok egy-egy szimpla húrt, rácsodálkozom, hogy a G akkord milyen jól harmonizál milyen sok mindennel, próbálom kombinálni a dallamaimat különféle pengetési mintázatokkal, felveszem, amiket kitaláltam, nehogy elvesszenek, ha elmúlna a varázs, de úgy tűnik, hogy a varász nem múlik, hanem alighanem szintet léptem.

Ami a rock’n’roll részét illeti a dolognak, eddig ugye két húrt szakítottam el (jó, hangolás közben), illetve ma szétrepedt a lágy pengetőm, úgyhogy most közepessel nyomom, de nem szeretem: vennem kell egy csomaggal lágyat. Igazából van még kettő, de sehol nem találom őket. Justin (Guitar) arra jött rá, hogy a capokat és a fél pár zoknikat egy és ugyanaz a személy tűnteti el. Feltételezem, hogy én is vele állok szemben.