Nehéz megfogalmazni, hogy mi a furcsa az angol bürokráciában. Vannak rendszerek, de sokszor az az érzése az embernek, mintha nem lennének. Például a közlekedési lámpák nincsenek összehangolva. Ha egy kétszer négy sávos út egyszer megindul, nem kap hátrafelé sorban zöldet a többi autós, ahogy nálunk szokás, hogy ne alakuljon ki torlódás. Itt kereszteződésenként irányítják a forgalmat, és hogy a száz yarddal odébb történő eseményeknek hatása lehet az itteniekre, az mindezidáig nem merült fel.
Ugyanez a helyzet a már emlegetett irányítószámokkal is. Annyi bennük a rendszer, hogy mindegyik megjelöl egy kis területet az országban, sőt, még a várost is ki lehet találni belőle, de aztán annyi. Sokáig és sokszor úgy tűnik, hogy további törvényszerűség is van benne, például az LI3-mal kezdődő helyek egy „kerületben” vannak, de utána minden véletlenszerű. Magyarul a rendszer logikájából nem lehet önálló döntéseket hozni, mindent konkrétan meg kell nézni.
Az angol rendszámok bemutatása minden további magyarázatnál és gondolatkísérletezésnél jobban kifejezi az itteni gondolkodásmódot. Az angol rendszámokból kiderül, hogy egy autó mikori. Ha például 03 áll a rendszámában, akkor tudni lehet, hogy 2003 első feléből való. Ha a második feléből, akkor a számok helyén 53 szerepel. Ez a rendszer hibátlanul működik 2010-ig. Onnantól kezdve az első félév jele a 10, a másodiké pedig a 60. (2000 előtt más rendszer volt, a félévek pedig sem a naptári félévekkel, sem a pénzügyiekkel nem egyeznek). Az első két betű a vásárlás vagy első üzembe helyezés helyét kódolja. Ha az ember otthonától messze vesz kocsit, a kód marad, és a továbbiakban nem világos, hogy mi a jelentősége.
Van tehát egy rendszer, ami igen rafinált módon fejezi ki azt, amit nem látom be, miért ne lehetne nevén nevezni (ha már jelentőséget tulajdonítanak neki), és odaírni, hogy például 2003. Hab a tortán, hogy a nulla megegyezik az O-val, az egyes pedig az I-vel. Ez könnyen megkeverhetne bárkit, de hát a jól kitalált rendszerben lehet tudni, hogy hol van a számok, és hol a betűk helye, így egyértelmű az egész. Hacsak nem hobbyrendszámról beszélünk.