Itt van még egy példa, amikor egyes angolok elsiklanak egy ház nagyságú körülmény mellett, és az egyik értéktételezésüket úgy veszik, mintha az objektív valóság lenne minden szemlélő számára.

Elég sok kocsi hátsó szélvédőjére fel van ragasztva az alábbi kép. A matrica kibocsátója egy jótékonysági szervezet, ami az Afganisztánban, Pakisztánban, meg itt-ott-amott a világban csúnyán megsérült katonákat, meg azoknak a családjait segíti anyagilag és egyéb módokon.

(A hordágyon fekvő katona nem a józan ész határain túlmenően optimista, vagy kegyelmet oszt éppen. A feltartott hüvelykujj – legalábbis itt, Észak-Nyugat Angliában – a köszönet jele)

Mindig is ellenállást éreztem ezzel az üggyel kapcsolatban, mégpedig azért, mert én akárhogy erőltetem az agyam, nekem nem áll össze, hogy hogy lesz ezekből a jobbára tizenkilenc éves gyerekekből hős.

Én úgy látom, hogy elég befolyásolhatók ahhoz, hogy elhiggyék, nekik – meg Angliának – bármiféle dolga van az ország határain kívül. Nem ástam bele magam a történelem vonatkozó oldalaiba, csak emlékeim vannak, hogy például a Közel-Keleten éppen Anglia kezdett el annak idején haszonszerzés céljából rendezkedni, országhatárokat rajzolgatni, fegyvert eladni Iraknak Irán ellen, aztán inni ennek a levét, satöbbi.

Most egyrészt a terrorizmus elleni harc a jelszó, másrészt meg egyfajta lelkiismereti ügy, miszerint az angoloknak felelősségük van abban, hogy ezeket az országokat a jó útra térítsék, meg segítsenek nekik jobb országokká válni.

Ha persze kivonulnának ezekből az országokból, akkor állítom, hogy csoda történne, és nem menne rá a „hősiességre” heti két-három fiatal angolnak az élete, meg hat-nyolcnak a végtagjai.