Alighanem fontosabb, illetve produktívabb dolgokról vonja el a figyelmemet, de intenzíven foglakoztat, hogy az emberek mit tesznek idomítás hatására, és mit józan belátásukból. Eddig meg nem dőlt hipotézisem szerint a döntő többség, illetve tetteinek többségében mindenki úgy cselekszik, ahogy a szülei, a média, a saját kultúrája beégette neki. 

Itt Angliában az emberek nagy gondot fordítanak arra, hogy együttműködőek és udvariasak legyenek, és ezt amúgy helyesen teszik. Az edzőteremben például két flaska fertőtlenítő-spricni van kikészítve két guriga papírtörlővel. Amikor az ember végzett a gépen, letörli az izzadságát, hogy másoknak ne abban kelljen posvadniuk. 

Ezt azonban rengetegen olyan gépeken is megteszik, ahol objektíve nincs értelme. Például a futópadon istentelenül, sportorvosok figyelmét is felkeltő szinten oda kell tennünk magunkat, hogy a kijelzőre verejtékezzünk, mégis sokan vannak, akik használat után lecsutakolják a gépet a meg nem fogott kapaszkodóval együtt. 

Bizonyos időszakokban viszont sokan alig várják, hogy az adott gépen sorra kerülhessenek, és amíg a futással épp végzett visszaér a tisztasági csomagjával, már az új delikvens állítgatja a vállalt mérföldeket a konzolon. Nem egyszer voltam szemtanúja, hogy a törlőkendős zavartan álldogált egy darabig, majd odament a szomszéd futógéphez – vagy akár egy szobabiciklihez –, amit senki nem használt, és szépen letakarította. 

Ez már egy másik nagy csalódásomhoz fogható horderejű szomorúság. Akkor éreztem hasonlóan, amikor megtudtam, hogy a hódok, ha átzúduló víz hangját játsszák le nekik, gerincvelőből gátat kezdenek építeni, és ha a hang elhallgat, abbahagyják. Nem urai e cselekedetüknek, nem mondják, hogy bazmeg, nem hiszem el, hogy megint átszakadt, nem tesznek úgy, mintha nem hallanák, hogy aznap már ne kelljen ezzel foglalkozni, hanem csak indulnak gátat építeni, mint a biorobotok.