Azt olvastam, hogy a Dalai Láma egyelőre bizonytalan abban, hogy újjá fog-e születni. A dolog nyilván attól függ, hogy sokadik reinkarnációja végére elérte-e végső célját. A bizonytalanság önmagában mutatja, hogy D.L. nincs képben. Milyen olyan, hozzá méltó magasztos célt tudunk elképzelni, aminek akár csak a közelébe jutott volna? Vallások felettiség? Félelem és harag nélküli élet a Földön?
Én ezt az életét elfogadnám meglehetősen sikeresnek, ha csak annyit megjegyezne, hogy az ő élete elég speciális volt: előbb lett „kiválasztott”, mint az eszét tudta volna, aztán emigrálnia kellett, de a nemzetközi figyelem fényében ez „csak” egy utazást jelentett Indiába, és nem kibelezést, agyonverést vagy akár csak szegénységet. Később meglehetős nyugalomban élte a valódi felelősség nélküli celebek életét. Ezért, bár fenntartja, hogy a buddhista szakirodalomból felböfögött irányelvek helyénvalók, és a bolygón mindenkinek a hasznára válna, ha el tudná érni az ott tárgyalt énállapotokat, mégis azt kell mondania, hogy semmilyen érdemi tanáccsal, vagy a saját maga életén átégetett bölcsességgel nem tud szolgálni kényszernyugdíjazott uránbányászoknak, a megugró lakásbérleti díjak után loholó irodai dolgozóknak, gyereküket egyedül nevelő anyáknak, vagy tulajdonképpen bárkinek, aki nem az ő szélsőségesen speciális helyzetében van.
Az ilyen útmutatások kidolgozása legyen a következő megtestesülés dolga. Ha pedig így lesz, soha többet a rohadt életben nem fog felmerülni, hogy akkor most kell-e újjászületni, vagy már minden ok.