A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Citromba harapni

2016. január 11. - suhodminyák

Soha nem értettem, hogy miért kell a halra citromot facsarni – azon túl, hogy az a szokás. Nekem az volt vele a gondom, hogy szarabb, mint citrom nélkül. Savanyú, elfed és kiöl számos élvezetes, gazdag ízt, az esetleges érett szaftot meg felüti az említett savanyú ízen túl egy vizes jelleggel is. Összefoglalva: semmi jót nem tudok elmondani róla.

lemonbaked.jpg

Tegnap hallottam, hogy honnan ered ez az egész baromság. A tengerészek között hosszú, wellness elemeket nem tartalmazó útjaikon aratott a skorbut. Ennek oka a C-vitamin hiány volt, amit – egyébként helyesen – citrommal igyekeztek megelőzni. Csak hát a citrom baromi savanyú volt, és egy elég hamar elérkező ponton túl nem volt egyszerű motiválni a matrózokat, hogy ezt egyék / igyák. Itt jött az ötlet, hogy akkor próbálják meg lenyelni hallal, úgy még elviselhetőbb.

Azoknak mondom, akinek a hajózásról romantikus képek kavarognak a fejükben, hogy a mérföldekről dögletesen bűzlő matrózokat gyakorlatilag takarmányozták, azaz abszolút nem volt szempont, hogy minél nagyobb örömet merítsenek az étkezésből. Aki ennél gyengédebb érzéseket táplál maga iránt, az szerintem ne citromozza a halát.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr358262294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boca 2016.01.11. 23:20:19

Én szeretem a citromos halat. Csak azt nem értem h aki nem, az legkésőbb a 2. alkalomtól miért erőlteti?

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2016.01.12. 13:01:36

@Boca: Nem hiszi, hogy szabadon dönthet. Ebben próbálok segíteni. ;-)
süti beállítások módosítása