Azt figyeltem meg, hogy noha egyes akkordokat relatíve gyorsan tudok már váltani, azt nem egyenletes ritmusban, illetve folyamatosan teszem, hanem párosával, ami döccenést okoz, így pedig zene nem lesz belőle. Úgyhogy elkezdtem erőltetni azt, hogy a csipogó metronóm ütemére váltogassak.

Közben, hogy hátha akad valami új tanulnivaló a frusztráló elakadás mellé, továbbmentem az online leckével, és ott pont az következett, hogy ritmusra erőltessem a váltásokat, azaz soha abba ne hagyjam a pengetést akkor se, ha épp nem sikerült lefognom elég jól a megfelelő akkordot.

A tananyag javaslata alapján fogtam a három egymáshoz lefogásban legközelebb álló akkordot, és elkezdtem forszírozni őket. Fel is vettem, és azt hallottam, hogy néha eltérek a ritmustól, amikor pedig nem, akkor hajszálnyival megelőzöm a metronómot.

Rájöttem, hogy ez részben azért történhet, mert a saját pendítésem miatt nem hallom a csippanást, azaz végül is magamtól kéne úgy tudnom a ritmust, mintha dobos nem is lenne a környéken. Áttértem egy online dobgépre, és már jobban hallottam, hogy mi történik, és ami fontosabb: így már zenének hangzott, amit csináltam.

Többször előfordult, hogy sikerült egyfajta katatón állapotba küldeni magamat, és úszni egy kicsit azzal a zenével, amit én magam produkáltam. Korábban, ha lábbal is próbáltam dobolni, azt csak eggyel több odafigyelnivalóként éltem meg, és abszolút nem segített. Amikor viszont sikerült bepörgetnem magam, akkor érdekes módon ugyanez jött magától. Sőt ilyenkor főleg a jobb lábammal ütöttem a ritmust, amin ugye a gitár nyugszik, meg a felsőtestemmel és belengtem, de csodálatos módon mindez semmilyen zavart nem okozott, mert az egész mozgásnak a gitár és én egyszerre voltunk a részesei, ami tényleg kitűnő érzés, ráadásul kívülről úgy is tűnhet nem szakavatott szemek számára, mintha az egész ettől nagyobb teljesítmény lenne, mint ami.

Aztán arra jöttem rá, hogy nekem az a legnagyobb segítség, ha a pendítéseim közben is kapok egy kis támpontot. Először ösztönösen megdupláztam a lábritmusomat, aztán ugyanezt rábíztam a dobra is. Pár beállítási kísérlet után ott kötöttem ki egyelőre, hogy a negyedek közé cintányért kérek.

Most továbbmentem más akkordváltásokkal is, és azt kell, hogy mondjam, hogy olyannyira haladok, hogy az előbb még a rettegett C-G-C-G váltásokkal is megvolt az első sikerélményem 68-as bpm-nél.

Jobban megy a Smoke on the Water is, felvettem mellé a Hell Ain’t a Bad Place to Be-t is, de erős a gyanúm, hogy ezekhez, illetve az itt alkalmazandó (ujjhegyes helyett) ujjbegyes lefogáshoz már tényleg tré a gitárom. Azért ezen a vonalon is tovább araszolgatok, hátha majd az elektromos gitár beszerzésekor szintet lépek.