Freeblog makkegészséges volt. Jól nézett ki, szerethető tulajdonságokkal volt tele. Olykor ki kellett szolgálni apróbb szeszélyeit, de ha ezeket kiismerte az ember, jól együtt lehetett vele dolgozni. 

Aztán – valamikor tavaly, vagy tavalyelőtt ősszel talán? – elesett, és csúnyán beütötte a fejét. Annyira, hogy egy csomó dologra már soha többet nem emlékezett vissza. A baleset után újra dolgozni kezdett, de úgy tűnt, hogy itt-ott máshol is eltört pár csontja, illetve a fejében is maradt zavar, lassúság, tompaság. 

És akkor pont tavasszal, amikor pedig éppen a reménynek kellene ébrednie, és minden télbe belefáradtnak újult energiával kellene a Nap felé fordulnia, Freeblog újra elesett. 

Próbálták újraéleszteni, nem ment. Aztán mentőt hívtak hozzá, de az vagy nem jött ki, vagy nem volt nála megfelelő felszerelés, én nem tudom, meg azt sem, hogy még mindig várják-e őket, de most már olyan régóta tart ez az egész, hogy Freeblog tolerálhatatlanul sok időt töltött oxigénhiányban, és nekem innen úgy tűnik, hogy már ki is hűlt. Sajnálom, mert rendes srác volt.