Nagyapám olyan sokáig élt, hogy még több mint tíz éve volt hátra, amikor egy televíziós stáb kereste fel, hogy a hosszú élet titkáról kérdezzék.
Miután beálltak a kamerákkal meg a fényekkel, egy fiatal riporter kérdezte túlzóan artikulálva, bántóan hangosan és az elhülyült véneknek járó „bácsi” megszólítással. Nagyapám intett neki a kezével, hogy ne folytassa, és intett a rendezőnek a szemével, hogy vigyék innen ezt az embert.
Másnap eljött hozzá ugyanaz a stáb egy másik riporterrel, aki tisztességesen meg tudta kérdezni, hogy nagyapám szerint mi a hosszú élet titka. Nagyapám azt válaszolta, hogy csak egyszer és egyféleképpen élt, ezért nincs összehasonlítási alapja, nem ismerheti a titkot, és azt javasolta, hogy – hacsak nincs valami különös, nagyapám szeme elől rejtett okuk rá – más idős embert se fárasszanak ilyen, minden érintett és minden gondolkodó ember számára kínosan alacsony színvonalú kérdéssel.
