A lány állt legelöl, szorosan mellette az anyja. Szakasztott másai voltak egymásnak. Vékony arc, keskeny sasorr, rövid nyak, tömzsi törzs, görbe hát, pálcalábak. És ott állt a közelben észrevétlenül az apa is. Jelentéktelen ember. Talán kerekfejű? Nem emlékszem biztosan.

A lány semmit nem örökölt tőle. Ez a férfi csak a kiküszöbölhetetlen eszköz volt a nemzésben. Tulajdonságaira senki nem tartott igényt. Most sem szólt, csak hunyorgott a félhomályban, csak ott volt minden cselekvési szándéktól és képességtől mentesen, ahol a felesége és a lánya.

Ahogy mindezt kifigyeltem, megérkezett a lány udvarlója. Istenem, ó nem. A két keskeny, görbe nő összegyúrva pohos, fontoskodón kaffogó, gesztikuláló férfivá. Ezek még egyszer nem hibáznak. Egyszer meg kellett alkudni, ezt a kerekfejűt még megszánják, de többé nem állhat semmi a bűnösen vágyott beltenyészet útjába.