Mindig borzongó csodálattal néztem azokat, akik akár az életüket is kockáztatják, hogy elérjék a három percenként járó busz adott pillanatban észrevett példányát. Reakciójuk hevessége, mozgásuk elemi ereje alapján arra a hipotézisre jutottam, hogy cselekedetük alapvetően nem tudatos. Nem gondolják végig, hogy így hamarabb odaérnek, csak elemi szerzésvágy ébred bennük, üldözési reflex serken inaikban.
A hipotézisem ma meggyőződéssé vált. Az irodaház, ahova minden reggel kénytelen vagyok bemenni, többek között forgóajtón keresztül is megközelíthető. Egy kolléga srégen közelített felé, majd amikor a szeme elé került, szinte rávetette magát, nekiugrott, és egy kis zúzódás árán sikerült bepréselnie magát annak a negyednek a múló résébe, ami két másodperccel hamarabb juttatta az előtérbe, mint ahogy az utána következő tette volna.
