Alapvetően jó napom volt, csak úgy dőlt belőlem a szó, folyamatosan meséltem, újabb és újabb poénokat építettem fel, és sütöttem el. Még az sem idegesített, hogy a társaság egyik tagja állandóan a szavamba vágott, és megpróbálta kitalálni a csattanót. Még iránta is szeretetet éreztem, és a jövőjéért aggódtam. Felhívtam a hóbortos figyelmét, hogy itt biztonságban van, de egy másik társaságban egy másik mesélő talán már épp a mozdulatot tervezné, ahogy majd felüti az orrcsontját az agyába.