Cserepesre száradt, fakó kézhátamat bámulva írom e sorokat. A gyógyszertárban – szélfútta kezemet tördelve – krémet kértem. A gyógyszertáros azt mondta, hogy tud adni márkásakat három vagy négyezer forintért, illetve készítenek ők is egy minden fakszni nélkülit, az ötszáz. 

Szeretem, ha valami sallangoktól mentes, úgyhogy ezt választottam. Egy kicsit ugyan meglepődtem, amikor a kezembe vettem, mert legalább annyival volt kisebb, mint amennyivel olcsóbb. Azért kifizettem. 

Ha este bekenem vele a kezemet (ami nem megy könnyen, mert kicsapatott kígyónyálként próbálja magát minden erejével a bőrfelszínen tartani), reggelre a két kézfejemmel ugyanúgy le tudnám csiszolni a festéket egy közepes méretű kutyaházról, mintha az ott lakó kuvasz könnyével kezeltem volna az érintett bőrfelületet. 

A valódi tartalommal töltött emlékvilág utolsó holografikus bástyája roppant össze lelki szemeim előtt.