Hirtelen javulás következett be a kávéfogyasztási szokásaim szakmai támogatásában. Ma reggel belepotyogtattam az édesítőket a pohárba, és letettem a figura elé, aki már tudta, hogy eszpresszót fogok kérni bele, aztán rá annyi tejet, amennyi belefér a pohárba.

Közben elmentem az épp dologtalan pénztárhoz, ahol a nő mosolyogva kérdezte, hogy „szokásos?”. Mondtam, hogy igen, köszönöm. Mire visszaléptem a kávés pulthoz, a muksó vigyorogva lögybölte az eszpresszót a pohár alján, ahogy tőlem látja mindig, hogy feloldódjon az édesítő, aztán a tejes kancsót elém tartotta, hogy megszagolhassam, savanyú-e. Mikor bólintottam, hogy rendben van a tej, már mindketten röhögtünk.

Most már csak annyi a gond, hogy ez a csapat – ha minden igaz – ősszel elköszön az irodaháztól, illetve hogy ez az egész nem mondjuk Portugáliában vagy Kubában történik velem.