Hónapokkal ezelőtt történt, hogy hozzájutottam egy avokádó maghoz. (Az azt körülvevő gyümölcs elfogyasztásában is volt szerepem). Elhatároztam, hogy elültetem csak úgy; nem gondoltam, hogy termést fog hozni, vagy bármi komolyabb elvárásnak kellene megfelelnie.
Előkészítettem neki a földet: alulra kavicsot szórtam, hogy majd elvezesse a vizet, ha túl sok kerül a cserépbe, aztán jó minőségű virágföldet öntöttem rá. Ekkor eszembe jutott, hogy tulajdonképpen nem is tudom, mi kell az avokádónak, hogy kell vele bánni. Régóta kalézolok az interneten, de sokszor csak lassan esik le, hogy – többek között – pont az ilyen helyzetek megoldására való.
Rákerestem, és növénytermesztéssel foglalkozó oldalakon, illetve fórumokon azt találtam, hogy vízbe kell tenni a csíráztatáshoz, hogy nem kell vízbe tenni, hogy a hegyesebbik felével felfelé, hogy lefelé kell állnia, hogy inkább oldalt tegyem vízbe, vagy ültessem el, hogy ha vízbe tettem, akkor három, vagy négy fogpiszkálót szúrjak bele, hogy az üveg peremére támaszkodva kilátszódjon a vízből, ha egyenesen a földbe ültettem, akkor lógjon ki, vagy ki se látsszon. Minden fórumozó, bármelyik módszerre is esküdött, arról számolt be, hogy erőfeszítéseit siker koronázta, és már javában gyönyörködik az amúgy nem különösebben látványos növényben.
Úgy döntöttem, hogy a biztonság kedvéért a kifinomultabb módszerek egyikét fogom alkalmazni, és három fogpiszkáló felhasználásával, a hegyes felével felfelé vízbe tettem, hogy kicsírázzon. A mag az elmúlt időszakot a csírázás, fejlődés, vagy bármilyen elváltozás legkisebb jele nélkül vészelte át, úgyhogy a neki szánt helyre a híresen igénytelen anyósnyelv egy-egy levágott levelét dugtam, hogy feledtesse az engem ért kudarcélményt. A magot nem egyszerűen kidobom, hanem teátrális mozdulattal, de szenvtelenséget tettetve a WC-n fogom lehúzni.