A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Minimal techno

2008. október 07. - suhodminyák

 

A hétvégén szerencsém volt részt venni egy minimal techno partyn. Két tehetséges fiatal csavargatta a lemezeket meg a potmétereket. Végig nagyon jól éreztem magam. Amikor az akusztikus energiát épp nem tudtam mozgási energiává alakítani, azaz az aktuálisan felcsendülő művet nem ítéltem táncolhatónak, illetve szeletelhetőnek, akkor is élvezettel hallgattam csak úgy ácsorogva.

 

Ez utóbbi eset egyébként leggyakrabban akkor fordult elő, amikor a DJ olyan szinten egyszerűsítette le az amúgy sem túlcizellált minimal technot, hogy azt már kedvem lenne bináris technonak nevezni – ha venném a bátorságot, hogy műfajok meghatározásába ártsam magam.

 

Ezzel együtt azért van egy hipotézisem. Érdemi, magas színvonalú minimal technot azoknak az országoknak a szülöttei tudnak előállítani, ahol komoly múltja és jelene van a gépgyártásnak. Ezért a német, és a Detroit környékéről származó amerikai művészek élenjárnak a műfajban, míg például az olaszok és a franciák alkotásai olyanok inkább, mint az autóik. (Adódik a kérdés, hogy mit tettek, tesznek le az asztalra a japánok).

 

Elméletem második fele szerint a bináris technoban azok a régiók erősek, ahol a fejlett gépgyártás születésénél bábáskodó éknek és kalapácsnak is van még becsülete.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr705031999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása