Rászántam magam, kinyitottam az olvasókönyvet, és olvasni kezdtem: „Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában”. Olyanformán lepődtem meg, hogy szemöldököm ugyan felszaladt, de megszakítás nélkül olvastam tovább. Az legalábbis szokatlan, hogy egy kötelező olvasmány első mondta megdöbbentőbb legyen, mint bármi, amit addig olvastam, és fel sem merül a kérdés, hogy kíváncsi vagyok-e, mi történik azután. Olyan kíváncsi lettem, hogy azonnal a végére akartam járni.
Kafka írása diákkorom egyik legmeghatározóbb olvasmányélménye volt. Lenyűgözött. Számtalan érzelmet és reakciót váltott ki belőlem. Először is arra emlékszem, hogy rengeteget röhögtem rajta. A teljességgel szokatlanon, a hihetetlenen, a groteszken nevettem. Ellenem szól, hogy a moziban sem akkor nevetek, amikor a többiek, de mellettem, hogy maga Gregor is elmosolyodik magán, illetve a helyzetén a novella egy korai pontján. Elismerem, hogy a történet alakulásának későbbi szakaszában nem lett volna korrekt ugyanezt elvárni tőle.
Rendkívüli módon élveztem, ahogy a szereplők megküzdenek a kialakult helyzettel, és közben az író szándékai szerint metszetet adnak az emberi természet egymással hadakozó késztetéseiről, arról, hogy ez a gyürkőzés mivé alakul, és nem mellékesen a korabeli társadalmi viszonyokról.
Elképedve láttam, hogy van olyan, hogy egy fiú tartja el az egész családját, a húga pedig minden otthoni teendőt végez, miközben a szülők hisznek benne, hogy ők a mártírok. Nagyon mély benyomást tett rám, hogy Gregor annyira eltökélten akarta törleszteni egyébként erre méltatlan apja adósságát, hogy bogárrá változása sem volt elég ahhoz, hogy feltegye a kezét: most nincs ötletem.
Mélységesen emberi volt – a szó rossz értelmében –, ahogy az apa haragudott a fiára, aki ilyen gyalázatos módon került ki a pénzkeresés terhe alól. Az anya vak kétségbeesése is tanulságos, ahogy mélyen megrázta fia tragédiája, annyira, hogy bármit megtett volna… feltéve, hogy az nem valódi teendő, nem használható segítség.
Ami a társadalmat illeti, arra kitűnő példázatot adott Samsa főnöke, aki egy rövid felvezetés után máris kijátszotta a hatalom kártyáját, és haladéktalanul jelezte Gregornak, hogy olyasvalakinek, mint ő, egyetlen elmulasztott reggel is az egzisztenciális értelemben vett véget jelentheti.
A húga, Grete volt az, aki példát mutatott emberségből, és empátiával viseltetett bátyja iránt, kitalálta gondolatait, teljesítette ki nem mondott kéréseit, noha undorodott testi valójától. Éppen ezért volt mindennél erősebb csúcs-, vagy éppen „mélypontja” az írásnak, hogy ő volt az is, aki megszabadító ideológiát hazudott magának és szüleinek, ami alapján nyugodt lélekkel sorsára hagyhatták családtagjukat: a féreg nem is Gregor.
Számomra egy új világ tárult ki ezzel a novellával. Az abszurd és a hétköznapi határán sodródva jutottunk el egy, a valódi szülői szeretetet nélkülöző család nyomasztó hétköznapjaitól annak szakítópróbájáig, melynek végére a fiú halála árán, és éppen ezért felkavaró módon mégis úgy tűnhet, hogy jobb idők következnek, olyanok, amikre soha nem került volna sor, ha Gregor azon a sorsfordító reggelen is úgy ébred, mint máskor.
Talán ekkor tudatosult bennem: én azokat az irodalmi alkotásokat szeretem, amik nem rágják a számba az egyetlen igazságot, hanem annak tagadhatatlan részleteivel kikövezett úton juttatnak el a végkövetkeztetésig: döntsd el te, hogy neked mi a tanulság.
