Láttam egy tévéműsort. Többek között egy híres, befutott üzletember szerepelt benne, és ahogy az szinte kötelező, áhítattal emlékezett vissza az általános iskolájára. Elmondta, hogy kiváló matematikatanára volt, ráadásul imponálóan erős is, aki ha nyomatékosítani akarta az anyagot, a pajeszánál fogva emelte fel a diákot.

Feltételezem, hogy a pajeszánál megragadott gyerek maga is segít az emelkedésben, és nem csodálattal nézi, hogy leszakítják a fél arcát. De az interjúalany emlékei nem csak itt csalnak. Végtelenül szomorúnak tartom azt a patológiás elmeelváltozást, amelynek során valaki a testi fenyítést erkölcsi teljesítményként dédelgeti a hosszú távú memóriájában, és a morális alapvetései között.