Van egy - mára különlegesnek számító - képességem: tudok kalkulálni az idővel. Oda tudok érni a megbeszélt helyre, a megbeszélt időpontban. Nem lepődöm meg, hogy nem jön azonnal a busz, hogy forgalom van a városban, hogy több a piros lámpa mint a zöld, hogy az előző dolgom nem hét percig, hanem háromnegyed óráig tart, stb... Ez általában csak arra jó, hogy van időm várni másokra.
Pénteken vonattal a Balaton felé indulni klasszikus rémálom. Hacsak az ember oda nem ér időben. Ebben az esetben ugyanis ráérősen válogathat a szabad helyek között, a három legszimpatikusabb közül az igazit kisorsolhatja kockadobással, majd a nyertes ülésen elhelyezkedve figyelheti a hivatalos indulás időpontja után közvetlenül, vagy kicsit később érkezőket. Az útról azért ők sem maradnak le, mert a MÁV is vállal mondjuk 4 perc csúszást, amit a táv egésze alatt további fél órával fejel meg, hogy - a szeretteikért időben az állomásra érkezők kárára - helyreálljon az egyensúly.
