Rendkívül kártékonynak tartom azokat a dokumentumfilmeket, amik a hatásosság, a szenzáció oltárán feláldozzák a tényeket. Ennél csak az unalmas, zéró empátiával megszerkesztett alkotásokat utálom jobban, amelyeknek minden szava igaz, de ezeket a szavakat csak a beavatottak értik, és nem hogy nem kísérlik meg azokat elmagyarázni, de eszükbe sem jut, hogy arra szükség lehet, vagy hogy tulajdonképpen a dokumentumfilm műfaja létezésének ez lenne az egyetlen oka.

Mindez egy 2005-ben a csernobili baleset környékére látogató magyar kutatócsoportról szóló dokumentumfilm kapcsán jutott eszembe. Ez a film csodálatos példája az akár ölni is képes unalomnak, de nem ez az egyetlen fegyvere: Valami mesteri érzékkel különíti el a közérthető, és a csak szakemberek számára egyértelmű dolgokat, majd az előbbieket részletesen megmagyarázza, az utóbbiakat jobbára sehogy.

Szó van arról például, hogy olyan növényeket keresnek a szennyezett területen, amik Magyarországon is megtalálhatók, hogy össze tudják hasonlítani egyrészt a sugárszennyezettségüket, másrészt azt, hogy minderre hogyan reagálnak:

"Ez egy hazánkban is előforduló növény, a sóska. [...] Közvetlenül ehető növény, főzelékek készítésére, saláták készítésére lehet használni".

Aztán van szó izotópokról, de ebbe nem akarok mélyebben belemenni, mert ez már nyilván a könyökén jön ki mindenkinek:

"Itt van például egy gamma vonalnak a képe, és ennek a centroidjának az energiája - le lehet olvasni a képernyőről, hogy - 59,6 KEV, ami mint köztudott, az americin 241-es izotópjának a gamma vonala. Az americin 241-es izotóp az egy transzurán izotóp, alfa lebomló".