A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Pif

2008. július 25. - suhodminyák

Nekem valami miatt nem voltak gyerekkoromban különböző magazinjaim, meg képregényújságaim. A Hahoták tartalmát is kölcsönpéldányokból dolgoztam fel. Egyedül a Kockásnak voltam elkötelezett vásárlója. Sok szereplőjét kedveltem, de Pifnek biztos helye volt a dobogón.

Pif karaktere alighanem aktívan alakította a kutyákról alkotott nézeteimet, illetve fordítva is: saját tapasztalataimból kiindulva kicsit sem lepett meg, hogy eb létére ilyen eszes, talpraesett. Máig bennem él az érzés, amit akkor éreztem, amikor valami új találmánnyal, gépezettel állt elő: szerettem volna én is alkotni valamit, ami jó valami kihívó probléma megoldására, és működik. Rengeteget dédelgettem ehhez hasonló gondolatokat - bár a konkrét megvalósítás egyelőre várat magára.

Pif állandó partnerének, Herkulesnek a figurája is finomra hangolt alkotás volt. A bagzó kandúrok idegtépő hangjára fékezhetetlen (de hivatalból üldözendő) éneklési vágyával, konfliktus kereső attitűdjére pedig verekedéseivel, illetve az arcán állandó dizájnelemként megjelenő ragtapaszával utaltak a szerzők. A munkához való viszonya is életszerűnek tűnt: nem szeretett, és érdemben nem is tudott dolgozni. Pif ebben a tekintetben is éppen az ellentéte volt.

Különösen hálás voltam azért, hogy közös kalandjaik jelentős része űrexpedíciókban öltött testet, melyek elméleti és technikai hátterét Szépalmási professzorral teremtették meg, és Krapulax ellen kellett megvédeniük.
 


A mindenkori gonosz - ahogy azt nyolc évesen el is vártam - mentes volt a jó tulajdonságoktól, de nem volt hülye. Világuralmi törekvései soha nem voltak eleve halálra ítéltek: érvényes próbálkozásokat hajtott végre, és a szükségképpen bekövetkező kudarc ellenére is lehetett tudni, hogy hibáiból tanulva fog visszatérni a következő havi számban.

Egyetlen hiányérzetem maradt csak kedvenc kutyahősöm kapcsán: tengernyi önmagáért beszélő kvalitása is kevés volt ahhoz, hogy rájuk alapozva meggyőzzem szüleimet, őrültség lenne tovább élni kutya nélkül. (Évekkel később ez a probléma egyébként egészen más körülmények között, de megoldódott).

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr345031899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_19110 2008.07.26. 10:03:03

Igen! :-) A Kockás király volt, benne Pif valóban dobogós, és nem is emlékszem, mikor hallottam utoljára a Krapulax nevet. :-) Nekem az volt a kedvenc részem, amikor vettek valami ócskásnál egy régi szekrényt, ami valójában időgépként funkcionált. Bementél a szekrénybe, behúztad az ajtót, és mire kiléptél már egy másik korban voltál. Ez megvan?

Ismeretlen_96248 2008.07.26. 10:53:06

De jó nosztalgiázni:) Tényleg hova raktam ezeket? Megnézem a padláson.

Ismeretlen_35729 2008.07.26. 11:32:05

A szekrényesre nem emlékszem, viszont emlékszem arra, amikor elfogyott otthon a jég, ezért elmentek az Északi-sarkra, és hazavontattak egy jéghegyet. Mire megérkeztek, pont annyi maradt, ami a szörpbe kellett. :-)

Ismeretlen_53615 2008.07.26. 12:38:47

krapulax a nagy király! biziclop!

Atis 2008.10.12. 12:47:10

Nincsennek ezek fenn a neten vhol, beszkennelve?
süti beállítások módosítása