A kívülről jövő hangok csak lassan, tompa morajként jutottak el a füléhez. Szívverését sokkal tisztábban hallotta, érezte. Mozdulni nem tudott. Csak hátizmait tudta összehúzni, ami óriási könnyebbség volt, de még mindig nagyon kevés. Ilyenkor a külvilág tompa zúgása elhallgatott, a belső hangok pedig valamiféle visszafogott sivítássá folytak össze. Mikor utoljára látta a napot, langyos, narancsos színű simogatás áradt belőle. De most, ahogy megpróbálta kinyitni a szemét, hideg tőrnek érezte a duzzadt szemhéjai között csillogó könnyön áttörő fehér fényt. A külvilág hangjai erősödni kezdtek, egyre tolakodóbbá váltak. Száraz ajkait hajszálnyit kinyitotta, és megnedvesítette őket. Lassú kínnal felemelt kezével az éles, hideg fény útját állta, és reszketegen résnyire nyitotta bal szemét. Kövér könnycsepp gurult le arcán, és már tisztán látta a vörös számjegyeket: 06:00 óra van.