Magyarországon sokan járnak fürdőbe. Vagy azért, hogy valamilyen betegségüket kúrálják, illetve az állapotukat javítsák, vagy azért, mert jó dolgukban nem tudják pontosan, mihez kezdjenek. Bármilyen harmadik ok a valójában fennálló második elrejtésére szolgál. Nekem is egy harmadik típusú okom van arra, hogy fürdőbe járjak. A marokkóiaknak azonban van egy negyedik. De ne szaladjunk előre.
Marakeshben a szállásunktól pár sarokra volt egy fürdő (Hamam). Tudtuk, hogy egészen más élményekkel kecsegtet, mint az itthoniak, ezért ki kellett próbálnunk. Ahogy beléptünk, rögtön széles gesztusokkal invitáltak minket beljebb, hogy csak vetkőzzünk, aztán bízzuk csak rájuk, megy majd minden magától, mint a karikacsapás. Mi azért először - ahogy azt minden ép értelmű ember teszi az arab országokban - az árak fixálásán kezdtünk fáradozni, mert feltűnt, hogy a táblára kiírt tarifák egész számú többszörösével dobálóznak a fürdő dolgozói.
Végül megegyeztünk, hogy bemegyünk, de masszázst nem kérünk, és nekiálltunk levetkőzni. Fehér csempe, 100%-os páratartalom és férfiak voltak mindenfelé. Rögtön a belső ajtóban meg kellett hoznom egy stratégiai döntést. Nem hoztam papucsot, ami a padlóra pillantva egy kis aggodalommal töltött el. De kedves vendéglátóink felkínáltak egyet, ami viszont szintén aggodalommal töltött el. Nem tudom megindokolni, hogy miért, de végülis úgy döntöttem, hogy belebújok. Nyákos volt, és mintha puhára duzzadt volna a gőzben töltött évei alatt. Lassan lépegettem benne, próbáltam nem túlságosan ránehezedni, nem nyakló nélkül belebújni egészen a végéig, mert ha okkal vagy alap nélkül megneszelem, hogy egzotikus gombák és baktériumok bejáratott életközössége hódítja meg az ujjaim közét és/vagy a talpamat, pánikreakciókkal kell számolnom.
Beljebb mentünk. A fürdő nem állt másból, mint további egy helyiségből, ahol alsógatyás férfiak feküdtek a vizes kövön. A falak mellett csapok és vízzel telt vödrök sorakoztak. Nekünk is intettek, hogy feküdjünk le. Nehéz a mi kultúránkból érkezve, és az ottani infrastruktúrát látva hinni benne, hogy ez jó ötlet. Végül mégiscsak leültünk. A kezünkbe nyomtak egy-egy újságpapír-darabba csomagolt halszagú gépzsírt, és bíztatóan ránk néztek. Először azt gondoltam, hogy az a feladat, hogy minél kisebb felületen érintkezzünk a gyanús anyaggal, de kiderült, hogy ez a szappan. Újra előkerült a masszázsról szóló ajánlat, amit ugyan - látva, ahogy egy szakember épp ezt gyakorolja az egyik vendégen - őrültségnek tűnt elfogadni, de úgy tűnt, hogy enélkül valahogy a lényeg veszne el, úgyhogy ráálltunk.
Az elvi megállapodás megszületését követő hatodik másodpercben a minket kísérő félvak öregúr gatyára vetkőzött, továbbá egy nagydarab afro-afrikai rontott be a termecskébe, mi pedig egy kis feszültséggel az agytörzsünkben hasra feküdtünk. Négyen voltunk a két masszőrre, így végignéztük, ahogy a másik kettőt elintézik. Nekem még annyi extra feladatom volt, hogy Dávidot megóvjam a bevizeléstől, azaz jeleznem kellett a lelkes kisöregnek, hogy a részleges ínszalag-szakadásos bokáját kerülje el határozott mozdulataival.
A masszázst tulajdonképpen otromba mosdatásnak is hívhatnánk. Beszappanoztak (így derülhetett ki a feketés anyagról, hogy tulajdonképpen kitűnő tisztítószer), és egy sprőd kesztyűvel vörösre dörzsöltek minket, majd időnként megmutatták a megfeketedett kis bőrgalacsinokat, amiket lesodortak rólunk. Hát volt mit leszedni. Ugyanezt eljátszottuk háton fekve is, majd jópárszor leöntöttek minket még éppen elviselhetően forró vízzel, aztán mi is locsolgathattunk magunkat egy kicsit. A procedúra végén "Na, milyen volt?" arccal mosolyogtak ránk, mi meg "Végülis kurvajó volt" arckifejezéssel válaszoltunk.
Megtörölköztünk, felöltöztünk, fizettünk és elköszöntünk. Ahogy kiléptünk a kapun, a kisöreget láttuk utcai ruhában az ajtó mellett ülni, ahogy délelőttönként (minden bizonnyal) szokott, és a fekete figura, (mint egyértelművé vált, valójában a szemben lévő kis üzlet tulajdonosa) is eredeti helyén posztolt már. Teljesen feldobva és kicserélve lépkedtünk tovább.
