A Dades völgyben találtam egy követ. Ha kellő jóindulattal állunk hozzá, azt mondhatjuk, hogy a formája olyan, mint egy sonkáé. Ez már önmagában is ok az elégedettségre és arra, hogy a követ hazahozzam, de ez messze nem minden. A kőnek ugyanis meglehetősen rendhagyó a színösszeállítása. Belseje egészen mély szürke, viszonylag vastag külső héja viszont vidám, narancsos árnyalatú sárga. A színei tehát élesen elütnek egymástól, a kő mégis masszív, megbonthatatlan egységet alkot.

Gondolkodó ember számára kivédhetetlenül merül fel a kérdés: hogy keletkezett? A választ a környéken lépten-nyomon megfigyelhető szamár szar adta meg. Ahogy a kortárs példányokat, azok közül is a kettétörteket megfigyeltem, hasonló kettősséget vettem észre. Belsejük és a nap által tűzött külső héjuk mind állagában, mind színében erősen eltért egymástól. Adódik tehát a munkahipotézis, hogy egy megkövült darab szarról van szó. Ha ez a helyzet, az bizonyítéka egy olyan jelenségnek, sőt olyan végső igazságnak, melynek nagyon szeretnék hinni a létezésében.

De ahogy egyéb köveket is szemügyre vettem, sajnos - egy egyáltalán nem könnyű lelki folyamat során - egy másik lehetőséget kellett elfogadnom. Azt kellett látnom, hogy sok egyszerű, feketés kő mellett léteznek olyanok is, amelyeknek egy vagy két oldalán hasonló sárgás réteg ül. Ezek a kövek ráadásul nem sonka formájúak, hanem élesen tört téglatestek vagy hasábok.

A mozaik akkor állt össze, amikor egy olyan követ is találtunk, aminek fekete alapján jól láthatóan egykori tengeri élőlények mész vázai képezték a sárga réteget. A folyamat tehát - szerintem - a következő: A fekete követ tengeri állatok lepték be, majd üledék képződött belőlük. A Dades völgy korábban egy folyó medre volt, ahol ez a kő alaposan lecsiszolódott, majd egyszercsak eltört. Így alakulhatott ki az én kis leletem.

Nagyon fontosnak tartom ugyanakkor megjegyezni, hogy ez az eset semmiképpen nem bizonyítja azt, hogy a szarban ne lenne benne akár a lehető legnagyobb csoda ígérete.