Közgazdászok talán nem értik, hogy mire jó ez az egész, de nekem eszembe jutott valami, amit most már nagyon sajnálok, hogy nem próbáltuk ki Marokkóban.

Az jutott eszembe, hogy egy olyan alkalommal, amikor egyikünk erősen alkudott valamire, nem azt az unalmas színjátékot kellett volna játszanunk, hogy megdöbbent arccal halljuk, hogy milyen csillagászati árat mond az eladó, és jelezzük a másiknak, hogy menjünk is innen, mert ki van zárva, hogy meg tudnánk egyezni, akkora a különbség a kért összeg és a mi lehetőségeink között.

Az általam elképzelt szituációs játékban épp akkor kellett volna megdöbbennünk, amikor társunk mondja be az általa kínált összeget, és kissé dorgáló hangnemben kellett volna mondani neki, hogy hogy jut eszedbe ilyesmi?! Nézd meg ezt a szőnyeget! Ezek a kedves emberek a hegyekben éjt nappallá téve dolgoznak rajta, hogy betömhessék azt az öt éhes szájat! Aztán ide kell szállítani! Te azt hiszed, hogy a boltot felépíteni, vagy bérelni ingyen van?! Hát miből éljen meg ez a jó ember?! Szerintem legokosabb, ha elnézést kérsz, és szépen odaadod az összeget, amit az úr kért. Biztos lehetsz benne, hogy rendesen ki van számolva. Esetleg kerekíthetnél felfelé...