B néni mindig nagyon kedves, szívélyes, amikor összefutunk. Mivel arrafelé, ahol ő lakik, leginkább kutyát szoktam sétáltatni, általában arra is van alkalma, hogy hitelesen kinyilvánítsa, mennyire szereti az állatokat. Kedves, egyúttal vagány nő, olyan típus, akivel jól el lehet röhögcsélni a lakógyűlésen a hátsó sorban.

De én egészen más körülmények között ismertem meg: egy-két éven át a rajztanárom volt. Amit a rajzolásról, vagy festésről tudni kellett, nagyon egyszerűen összefoglalta, és jópárszor elismételte, hogy a legelvetemültebb tudás-tagadónak is a fejébe férkőzzön. Egyébként nagyjából annyiról van szó, hogy a rajzlapot három részre kell osztani (alsó, középső és felső), egyetlen négyzetcentimétert sem szabad fehéren hagyni (különösen, ha akvarellen dolgozunk), és az emberábrázolásnál a megfelelő arányok kifejezésre juttatása fölé csak a fej tojásdad alakjának következetes megtartása emelkedhet.

Talán mert az általános iránymutatások további kérdéseket vetettek fel bennünk(?) - durván leegyszerűsítő szóhasználattal élve - rosszak voltunk. A hagyományos fegyelmező eszközökön kívül (ordítás, alacsony osztályzatok adományozása, szöveges üzenetek bejegyzése az ellenőrzőbe) két figyelemre méltó módszert tartogatott a nevelés-módszertani repertoárjában.

Az első metódus alkalmazásakor sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy nem ment el már jóval korábban - mielőtt még gyerekek közelébe kerülhetett volna - rajzfilm rajzolónak, és hozzátette, hogy tulajdonképpen azt sem érti, hogy most miért nem megy el, hiszen bármikor megtehetné, ráadásul lényegesen komolyabb anyagi kondíciókkal, dehát... És itt igazi ok, vagy megoldás soha nem derült ki. Talán arról lehetett szó, hogy elfogadta, hogy az a sorsa, hogy apró, szorgos gyermek-kezek tegyék a sírba.

Erre viszonylag hamar immunissá váltunk, de a második fegyvere - amit csak ritkán mulasztott el bevetni - minden egyes alkalommal megrendített. Mikor már tisztában voltunk vele, hogy karrier szempontból milyen felemás, önfeláldozással átitatott a helyzete, arra kért minket, hogy képzeljük el - szigorúan az eddigiek evidenciában tartása mellett -, hogy milyen érzés lehet neki mindezek után, amikor felszúrják az arcát egy óriási tűvel, és forgatják az arcüregében, és csak szívják, szívják ki a sűrű váladékot. Nem mondta biztosra, hogy ez miattunk van, inkább a huzatos termet jelölte meg okként. Dehát kik miatt van a terem egyáltalán?