Hans Christian Andersen mély és megrázó műalkotások létrehozására volt képes. Úgy döntött tehát, hogy ezirányú tehetségét ott kamatoztatja, ahol a lehető legsúlyosabb hatást érheti el: nekiállt meséket írni.

A kis gyufaárus lány című írásában a gyerekek egyik méltán kedvenc témáját, az ártatlanok keserves halálát bontja ki nagyon szépen. A mese igen rövid, így Andersennek nagy gonddal kellett eljárnia eszközei megválasztásakor. Alkotott egy kedves, rossz tulajdonságoktól mentes kislányt, akiről az első pár bekezdésben megtudhatjuk, hogy egy potenciálisan halálos lovaskocsi-baleset elkerülése közben leesett a lábáról halott anyjától örökölt, tehát a méreténél jóval nagyobb papucsa, amiből az egyiket egy suhanc elveszi tőle, a másik meg egyszerűen eltűnik. Így mezítláb folytatja útját szilveszter éjjelén, ami igazi pechnek számít, hiszen ruházata sem áll másból, mint egy rongyos köténykéből.

Andersennek gondja van arra is, hogy egyértelműen kiderüljön, a kislánynak nem az estéje látszik rosszul alakulni, hanem a komplett élete egy sorstragédia . Gyufát kell árulnia, hogy pénzt keressen, ami triviális hasznán túl még arra is jó, hogy az apja így nem veri meg. Újabb pech, hogy a történet napján nem volt sikeres értékesítése.

A helyzet alapos mérlegelése után úgy dönt, hogy a Maslow-piramis legaljának megerősítésével kezd, azaz konkrét lépéseket tesz annak érdekében, hogy minél később fagyjon meg. Meggyújt hát egy gyufaszálat, és melengetni kezdi kezeit a lángjánál. Persze egy gyufa nem ég sokáig, így a kislánynak épp csak arra van ideje, hogy egy vaskályháról kezdjen hallucinálni, aztán máris újat kell gyújtania. Ezzel a módszerrel lát még felé szaladó libasültet, meg karácsonyfát gyertyákkal és szép díszekkel, de az igazi katarzis akkor következik, amikor - természetesen régen halott - nagyanyja jelenik meg neki, aki (nem) mellesleg az egyetlen ember volt, aki valaha jó volt hozzá.

Ennek a jelenésnek úgy megörül, hogy már elengedni sem akarja. Egy egész csomag gyufát gyújt meg (mert tudja, hogy ha kialszik a fény, eltűnik a látomás), és felveti nagymamájának, hogy mi lenne, ha magával vinné. Ebben maradnak.

Reggel járókelők találják meg a hulláját, és (helyesen) arra a következtetésre jutnak, hogy sikertelenül akart melegedni. Andersen azt mondja, hogy mosoly volt a kislány arcocskáján, de a szemtanúk ezt nem igazolják vissza. Igaz, nem is sejtik, mennyi gyönyörűséges csodát látott ezen az éjjelen, elsősorban akkor, amikor lelke felszállt az égbe.

A mai kor emberének az a tanulság az egészből, hogy ezt a mesét gyerekeknek csak korlátozottan javallott felolvasni. Akadozó távhő-szolgáltatás esetén - majdnem azt mondom -, hogy nem is érdemes.