A napokban egy TV közelébe kerültem, és elcsíptem a Kisváros című sorozat egy epizódját. Most csak a főcímdal két sorát szeretném rögzíteni, mert nagyon szépen példázza, hogy Shakespeare hiába könyörgött annak idején kollégáinak, hogy az értelmet ne dobják martalékul a rímeknek. A következő két sorra gondolok:

"Lejátszott sorsok egymásnak jót kívánnak

Beindul a nagybetűs élet, ha kulcsra zárnak"

A "lejátszott sors" tetszik; szerintem kesernyésségében is szép. De az, hogy "egymásnak jót kívánnak", sután hangzik, ráadásul értelmének hiábavaló fürkészése az illendőnél nagyobb terhet ró a hallgatóra. A második sor viszont igazán magáért beszél; maximum Nelson Mandela lenne kicsit nehezebben meggyőzhető az igazságtartalmáról.