Tudomásomra jutott, hogy a nyolcvanas években ment a TV-ben Az idő urai című rajzfilm. Az alkotói nagy valószínűséggel nem gyermekfilmnek szánták, illetve a TV sem az Óvodások filmműsora, vagy a Szünidei matiné keretében sugározta, hanem valamikor este, a főműsoridő táján. Ugyanakkor empirikus tény, hogy számos gyerek mégiscsak megnézte a sci-fi rajzfilmet. Nem tartom kizártnak, hogy a szülők egy része felismerte ugyan, hogy attól, hogy egy gyerek az egyik főszereplő, még rettenetes dolgok történhetnek vele, de biztos vagyok benne, hogy a többség - mint rajzfilmet, tehát klasszikusan gyerekeknek való műfajt - átengedte a szűrőn.
Épp, ahogy elhalkul a kezdő képsorokat kísérő, '82-ben igen progresszívnek számító elektronikus zenei betét, megismerkedünk Pierre-rel, az öt és tíz év közöttire becsült korú sráccal, és édesapjával. A gyereket az ún. aranyos külső tulajdonságokkal ruházták fel, azaz nagyfejű, nagyszemű és szőke volt. Kezdő elemzők könnyen elsiklanak a szőke haj fölött, de egyetlen barna hajú óvodás fiú sem siklik el, ha éppen potenciális feleségét, vagy szabadidő partnerét kénytelen sóhajtozva a képernyőre révedni látni, amint a kis szőkéről álmodozik.
Úgy rémlik, hogy a srác apja is szőke, de rajta inkább a hősökre jellemző külső jegyek kapnak komolyabb hangsúlyt, azaz elsősorban a kidolgozott felsőtest, bár láthatóan a lábait sem hanyagolta el edzésterve következetes végrehajtása közben. De nincs sok időnk megfigyelni az urat, mert az első érdemi - párbeszéddel is tarkított - jelenet megkoronázásaként apu meghal. Miután felmond rá egy üzenetet az űrben bolyongó barátjának, utoljára ad még fiának egy tojás alakú, piros-fehér, vezeték nélküli hangátviteli berendezést, melynek formatervét egyébként a mai mobiltelefon gyártók rövid mérlegelés után elvetették.
A kis készüléket nagyon okosan megszemélyesíti az apa, fia barátjává teszi, és arra kéri őt, hogy ha Miki hangját hallja, mindig fogadjon szót neki. Az ellendarab egy űrhajón van, ahol három pozitív hősre egy negatív jut. Természetesen útirányt változtatnak, és a lassan iskolaköteles korú fiú megmentésére indulnak. Mindannyian kommunikálnak a sráccal, akinek tulajdonképpen más dolga nem lenne, mint az erdőben maradni, ahol biztonságban van, és élelemhez is jut. Márpedig ha ez így van, akkor dramaturgiai trivialitás, hogy az erdőből ki kell mennie, sőt lehetőleg be kell bizonyítania, hogy még azon belül is bajba lehet kerülni.
Az erdő közepén van egy kis tó. Az erkölcsileg kevésbé kimagasló szereplő megpróbálja rávenni Pierre-t, hogy menjen be fürödni az állóvíz közepére, és vigye magával a nedves környezetre fel nem készített híradástechnikai eszközt is. Útban a tó felé, a fiú találkozik egy nagyon kedves, nagyon bohókás állattal. Az a fajta, akit azonnal életre szóló barátjává fogadnak a gyerekek. A lény fel is ülteti a hátára, és jó darabon elviszi. Amikor egy barlang mennyezetéről lecsapó óriásférgek elragadják, és megölik, a kis Pierre-nek már nem is kell sokat gyalogolnia a vízig.
A pozitív hősök egyike az utolsó pillanatban megakadályozza, hogy a negatív hős a vízbe hajtsa a gyereket. Ekkor azonban a lábbal hajtós gyerek Moszkvics méretével egyező nagyságú szúnyogok érkeznek a helyszínre azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a koponya feltörése után elfogyasszák a gyermek agyvelejét. A rangidős jó szereplő amúgy egy hatvanegynéhány éves bácsi, aki baseball sapkája alatt egy a koponyaüregre nyíló szárnyas, saválló acél ajtót visel. Ő is találkozott korábban az udvariassági formulák teljes elhagyásával célra törő rovarokkal.
A szúnyogok már elég csúnyán megcsipkedték a srác fejét, amikor vagy csoda történik, vagy az alkotóknak nem volt frappánsabb ötlete, de egyszercsak ugrik az idő hatvan évet, és hirtelen kiderül, hogy a bácsi az űrhajón azonos Pierre-rel. Az öreg eléggé rosszul lesz, gépek lélegeztetik, miközben emlékei a többiek számára is érzékelhető módon elkezdenek kiáramlani belőle. Homályos a dolog egy gyerek számára, de az történik, hogy a kis Pierre megmenekül, hiszen egy az időben éppen szintén ugró orosz űrhajós megmenti, ugyanakkor idősödő változata a zárójelenetben belehal a... Végülis nem tudni, pontosan mibe, de legalább volt jó(?) hatvan(?) éve közben.