Tegnap belebotlottam a Kossuth Rádióban a Szabó család aktuális epizódjába. Tátott szájjal hallgattam a valóságban elő nem forduló hanghordozással lefolytatott, életszerűtlen beszélgetéseket, az ötvenhárom éves tinédzsereket (egyikük épp most jelentette be, hogy állapotos), az öngyilkosságra csábító elkeseredettséggel elejtett aktuálpolitikai utalásokat, és azt az egy viccet, aminek a végén az elkövető kuncogva jelentette be a beszélgetőpartnerének, hogy az előbb viccet volt szerencséje hallani (én is csak onnan tudom). Ehhez fogható téridő zárvány csak egy volt az ismert világegyetemben: a Szomszédok.
