Soha nem szerettem életrajzokat olvasni, bár tudom, hogy a művek és cselekedetek értelmezésében döntő jelentősége lehet az életrajzi elemeknek. (Ugyanakkor az is érdekes kísérlet, hogy mi marad egy regényből, vagy mivé válik, ha ezen ismeretek nélkül olvassuk. Egyáltalán nem biztos, hogy csak vesztünk vele, és nem jutunk másfajta, de szintén érvényes élményekhez).
Xavéri Szent Ferenc életéről sem tudok semmit. Csak következtetéssel jutottam el odáig, hogy nem volt élhetetlen ember, met Goán halt meg, ráadásul olyan rafináltan, hogy előtte huzamosabb ideig élt is ott. A halála utáni eseményekkel kapcsolatban meg merem kockáztatni, hogy érdekesebbek, mint az életében esetleg előidézett csodák. Vagy legalábbis életszerűbbek.
Az történt vele ugyanis, hogy már szentként kiállítva, túlbuzgó apácák, két különböző alkalommal, leharapták az egyik lábujját, és az egyik fülét, hogy így jussanak felbecsülhetetlen értékű ereklyéhez. Hogy a Katolikus Egyház hierarchiája milyen helyesen épül fel, azt jól mutatja, hogy a test csonkolgatásának az aktuális pápa vetett véget azzal a záróakkorddal, hogy elkérte a védekezni nem tudó szent egyik komplett karját, amit ma is a Vatikánban őríznek. De ekkor már aztán tényleg elég volt ebből a méltatlan gyakorlatból, úgyhogy most Old Goán csak évenete-kétévenete veszik le a félig nemesfém, félig üveg koporsót a négy méter magasságban kialakított helyéről, amikor is rendezett sorokban, biztonsági őrök tekintetétől kísérve, a mindent a szemnek, de semmit a kéznek elv betartása mellett lehet megtekinteni a szebb napokat látott egyházi alkalmazottat.
