Nem akarok összeesküvés-elmélet gyanús fejtegetésekbe bocsátkozni, de azt empirikusan is bizonyítottnak látom, hogy a korpásodás elleni samponok nem érik el daklarált céljukat. Az optimista forgatókönyv szerint az első egy-két használat után csökken a korpa mennyisége, majd a szervezet észleli, hogy az eddigieknél komolyabb erőfeszítéseket kell tennie, hogy az általa szükségesnek ítélt korpaszintet fenntartsa - és megteszi ezeket az erőfeszítéseket. (Divatszakértők, és a fekete felsőruházat elkötelezett hívei kétségbe vonják, hogy egyáltalán lenne ún. szükséges korpaszint). A realista szcenárió pedig arról szól, hogy a szervezet, a beavatkozás ellenére, csatavesztés, illetve megingás nélkül, azonos szinten korpásan tudja tartani a hajas fejbőrt. (A haj nélküli fejbőr korpásodása már túlzás nélkül tekinthető pechnek).
Szerencsére létezik működő megoldás: a tenger. Eddig, amikor tenger közelébe jutottam, és alkalmam volt legalább egy-két napig lubickolni benne, mindig nyomtalanul eltűnt a korpa. Mivel a közvetlen közelünkben nincs tenger, illetve a legközelebbiek vize sem olyan meleg a téli hónapokban, hogy elálmosodnánk tőle, két megoldás kínálkozik. Vagy megfelelő helyre kell költözni, vagy magunknak kell előállítani a sós vizet. Utóbbi esetben nem tudom, hogy pontosan milyen koncentrációt kell alkalmazni (bár nyilván kideríthető), inkább "csak úgy érzésre" mondanám, hogy a tengervizek általában annyira sósak, hogy ha egy szakácsot érnek tetten, hogy a levest így túlízesíti, akkor hátracsavart kézzel, súlyos testi sértés kísérletének alapos gyanújával rángatják ki a konyhából, a vendégtéren keresztül.