Indiában az út bal oldalán kell közlekedni. Vagy legalábbis ez az irányelv, mert mintha mindenkiben lenne valami sikertelenül elfojtott vágy, hogy mégis legalább a kocsi felével a jobb oldalon menjen.

A külső, pláne európai, szemlélő számára azonnal egyértelmű, hogy könyörtelen anarchia uralkodik az utakon: össze-vissza mennek, sávokat figyelmen kívül hagyva, piroson át, folyamatosan dudálva, gyakran a másik oldalon, szemben a rohamosan közeledő kamionnal, majd az utolsó pillanatban vissza, de azért nem teljesen, egy kicsit csakazértis a jobb oldali sávban hagyva a kocsiból. A járművek közötti oldaltávolságra jellemző, hogy sokan eleve behajtva tartják a külső tükrüket: luxus lenne teniszpályányi helyeket elpazarolni feleslegesen.

Valójában persze van egy főszabály: a nagyobbnak van elsőbbsége. Egy tipukus helyzet úgy fest, hogy ballag az út szélén egy gyalogos, akit kerékpáros, illetve triciklis riksa előz, őket egy motoros, az egész társaságot pedig egy autó, akinek viszont valószínűleg ideiglenesen fel kell adnia tervét, mert szemből egy busz jön. Aztán egy három bordájú, az út teljes szélességében végigvonuló fekvőrendőr zászlóaljnál - amit gondosan elhelyeznek legalább 400 méterenként - mindenki nullára lassít, átdöccen, a buszok hátsó tengelye mögött utazók elemelkednek az üléseikből, és minden kezdődik előlről. Közben mindnki kürtöl. Azért kürtölnek, mert jelzik a többieknek, hogy jönnek, illetve hogy merről jönnek. Arra jutottunk, hogy valószínűleg általánosan elfogadott gyakorlat, hogy hátrafelé nem kell figyelni, csak előre. Ezt támasztja alá, hogy mindenki megpróbálja a járműve elejét betuszkolni a legkisebb - és persze egyébként irányban lévő - résbe. Akinek előbb sikerül, az nyert. Az alul maradó - a magyar autós kultúrához szokottak számára meglepő módon - nem anyázik, de még csak nem is csalódott. Nyugodtan fékez, hajszálnyira, de elég biztosan, elkerülve az ütközést, illetve a karosszériák összesimulását.

A fenti gyakorlathoz persze szükség van két dologra. Az egyik az, hogy az átlagsebesség elhanyagolható: a leggyakoribb autós tempó 20 és 40 km/h között van országúton. Egy alkalommal, éjszaka, egy relatíve kihalt, több sávos, a repülőtérről a városba vezető úton elértük, és kb. 9 másodpercig tartottuk az óránként 70 kilométeres sebességet! A másik alapfeltétel, hogy mindenki ugyanezek szerint a szabályok szerint játszik, számítanak rá, hogy szembe fognak jönni. Olyannyira, hogy zokszó nélkül meg is állnak a saját sávjukban, ha a szemből közeledő előző elszámította magát. Indiában nincsenek olyan sérültek a kórházakban, akiknek a KRESZ szerint igazuk volt, és az erkölcsi diadalért hajlandók voltak összetörni magukat egy a józan ész szerint előre láthatóan vesztes helyzetben.

Ami konkrétan az autósokat illeti, különös gondot fordítanak rá, hogy alaposan aláváltsanak, azaz hamarabb kapcsolják az egyes fokozatokat, mint ahogy az erőforrás szeretné. Valószínűleg arról lehet szó, hogy ami a keresztények számára a siralomvölgy itt a Földön, azt ők áthárítják a használati eszközeikre.